Péter Erika

(1955 után)

A múlt foglalatában

Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s a kéz nem találja
meg a zsebeket,
vagy idegen házban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,

úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
- egy poggyásznak
többen rángatjuk fülét -
bezárt boltba járunk,
visszhangos a kamránk,
látásunk tompítja
a kriptasötét,

hisz mindenkinek van
egy apró hullaháza,
minden pince rejt
pár csontvázdarabot,
kagylóhéjú múltunk
keretébe zárva,
immár saját magam
árvája vagyok.