Végre egy szakértő! :)

Több helyen olvastam, hogy a *-k vagy *-kV a kettesszám jele, a többesszámé pedig *-j és *-t. Vajon a magyarban a többesszám -k jele az előbbiből lett, vagy a -t-ből, vagy valami  más? És az -i a -j-ből?

Másik kérdésem, hogy eszerinta befejezett múlt *-mé (acute grave, nem tudom, mit jelöl) , és ebből lenne származtatható a magyar meg- igekötő, a tagadó *e- pedig tovább élne az á, el- magyar morfémákban.

Namost tudtommal a magyar igekötők névutókból lettek, meg<mögé . Részemről az el- is meglehetősen közvetlen térbeli konnotációval rendelkezik, azért nem kicsit lepne meg, ha az elsődleges az elvont jelentés lenne... Az á meg leginkább egy teljesen általános indulatszócskának tűnik. Mennyire reálisak ezek? A hivatkozást valóban nem néztem meg (Historical Linguistics, an introduction, pg 250
by Lyle Cambell.)