Szokás szerint éjjelente dzek. Tegnap is így tettem. A levegő annyira tele volt illatokkal, hogy harapni lehetett volna, de néha fullasztónak hatott. Hiába volt a lábam alatt aszfalt (mostanában ez kötelező), a körülöttem természet volt. Nagyon is. A sötétben neszezett minden bokor, a pacsirta, is mondja már a magáét. A pillanatnyi csend a semmi volt, az egyik földút indult be a völgybe, paskom felé. A szívem megdobban ilyenkor, hogy miért nem terep... de most más kihívás elé nézek. A lelkem mélyén mégis a terep hívogat, a természet ősanya és földisten öle, azon futni, az erdő közepén. Nagyonnagyonnagyon vágyok rá. Egy jó terepultra, cimborák, erdei ellenőrzőpontok. szeptember után nincs apelláta, és jövőre ilyenkor én is ott akarok lenni megint: NAGY HAJRÁ MINDENKINEK TEREP SZÁZASRA!!!!!!!!!!!