nj Creative Commons License 2012.05.04 0 0 4627

"Az indiánok viszont szinte minden esetben "elintézték" a sebesülteket. Nem éppen kegyes halállal múlatva ki őket ebből a világból."

 

Azért azt ne felejtsük el, hogy ezek a sebesültek rendszerint a megtámadott indián falvak körül hevertek, máskülönben nem is kerülhettek volna nők és gyerekek kezébe. (Az indiánok nem vitték magukkal a családot, amikor ők támadtak, ráadásul ritkán támadtak meg katonai objektumokat, inkább csak telepeseket.)

A megtámadott pedig úgy védekezik, ahogy tud. Az egri nők forró olajjal és szurokkal öntötték le az ostromlókat és azt tökéletesen helyénvalónak gondoljuk. Ez mennyiben más? Persze, lehet mondani, hogy az ellenség sebesültjeit el is lehetett volna látni, de más egy katonai erőd, ahol van felcser és van az őrzésre elegendő ember és más egy állandóan mozgában lévő prériindián tábor. Utóbbiban sem mód, sem lehetőség nincs sebesült foglyokkal bajlódni, akik, ha megerősödnek, esetleg megtámadják az őreiket. Tehát, bármilyen kegyetlenül is hangzik, a célszerűség is azt diktálta, hogy végezzenek velük. Tettek hasonlót széles körben elismert hadvezérek is Európában és Ázsiában.

Mondjuk, a kínzások esetleg kihagyhatók lettek volna, de abban meg közrejátszik a saját hitviláguk.

 

Félreértés ne essék, nem akarom felmenteni őket, csak jelezni, hogy az a küzdelem egyik oldalról sem a fair play jegyében zajlott.

Előzmény: tibb (4567)