zbigniew Creative Commons License 2012.04.20 0 0 1330

101 éve született Reidar Andersen!

 

A ’30-as évek egyik legjobb norvég ugrója született ezen a napon, ráadásul tavaly ilyenkor születésének 100. évfordulója is volt. Reidar 1911-ben született Ringerikében. Síugró karrierje előtt futballozott és atletizált is Hönefossban illetve Oslóban. Síugróként első komoly sikerét az oslói VB-n aratta, ahol 1930-ban névrokona, Gunnar Andersen mögött ezüstérmes lett. A Holmenkollenen 8 éven át (1930-38) sáncrekordot is tartott 52 m.-rel. 1931-ben az oberhofi VB-n 4., majd 4 évvel később, 1935-ben a Magas-Tátrában újból ezüstérmes lett a világbajnokságon, melyen honfitársa, Birger Ruud nyert. Reidar anno ugrásainak végrehajtását fehér kesztyűben végezte el, ami akkoriban „védjegyévé” vált!

 

 Leghosszabb távolságait 1935-ben érte el Planicán, először 93, majd 98, végül 99 m.-ig repült, mindhárom ugrása világrekord lett! 1936-ban részt vett a garmischi téli olimpián, melyen szintén Birger bizonyult jobbnak nála, ezüstérmes lett mögötte. Ez volt az egyetlen olimpiai helyezése, bár 1932-ben Lake Placidban is olimpikon volt, de nem vett részt a versenyen. 1937-ben a Chamonixben megrendezett VB-n ismét csak ezüstérmes lett szintén Birger mögött. Reidar volt a nagy favorit a ’38-as Lahti VB-n, de a verseny előtti napon elment sífutni és egy fatönkön átesett, ahol kificamította a bokáját, de a versenyen még így is 5. lett. Reidar a nemzetközi színtéren sohasem ért föl a csúcsra Birger Ruud árnyékában, viszont hazájában és az USA-ban számtalan sikert ért el!

 

Reidar Andersen volt az egyetlen, aki három egymást követő évben (1936-38) meg tudta nyerni a Holmenkollen sífesztivált, ezért a teljesítményéért 1938-ban megkapta a kitüntető Holmenkollen érmet. Ugyanebben a három évben megnyerte a norvég bajnokságot is. Pályafutása során még két alkalommal volt hazája bajnokságában dobogós (1933  ezüst, 1946 bronz). 1939-ben, mikor kitört a II. Világháború bejárta az Egyesült Államokat, ahol a síugrás mellett az alpesi síelést és a sífutást is népszerűsítette, 18 győzelmet szerzett a turnék során és amerikai bajnok is lett síugrásban (St. Paul), valamint hármas kombinációban (sífutás, síugrás, síelés) Salt Lake Cityben.

 

A Világháború lényegében véget vetett a karrierjének! Reidar volt az edzője a norvég síugróknak a ’48-as st. moritzi olimpián. 1949-ben még részt vett a norvég bajnokságban, ahol a 8. helyen végzett, majd ezután végleg abbahagyta. Oslóban megalapította saját sportszergyártó cégét, majd megtervezte és bemutatta az első hegyi anorákot (ún. kengurutasak) a mellkason. Andersen 1971-ben felkerült a nemzeti „Hall of Fame”-be, azaz a „hírességek csarnokába” (ugyanezt a kitüntetést megkapta anno az USA-ban is). 1991-ben hunyt el Oslóban. R.I.P.