Ludmilla. Creative Commons License 2012.04.05 0 0 43949


Már pedig egyszer sikerült felölteni. Most pedig már jó ideje próbálkozok és nem megy :( Na most úgy látom sikerült! Köszönöm a segítséget! :)

 Tegnap mi is tiszta csatakosak voltunk. A fehér lába konkrétan fekete volt. Úgyhogy miután feljöttünk egyből tettem a mosdóba, mondom csak leöblítem. Egyből elkezdett  a vízbe táncolni, úszott az egész fürdőszoba, áttettem a zuhanykabinba ott meg mint a nagyok úgy megült egyhelyben. :) Mivel ő még kis padlócirkáló így a pocakja is fekete volt, nekünk azt is meg kellett mosni, de félek, hogy megfázik, így megszárítottam hajszárítóval, szerencsére azt is szereti :)