Hárs László

 

 

KÉT PILLANAT

 

I.

 

Nincs háló, mely kifogja azt

a percet, amit elszalaszt

az ember perc alatt.

Szem villan és utána néz,

felékap, de nem éri kéz

s elejti a tudat.

 

Azt hittem egyszer: megfogom!

S kisiklott újra. Ujjamon

csak hímpora tapadt.

S fakóbban tán, de könnyedén

már messze tűnt múltam egén

a tiszta pillanat.

 

II.

 

Tűnt pillanatból könnyű máz,

szűnt ősállatból némi váz –

örökbe ez marad.

S a többi? Nyomtalan kivész,

az ős az újba átenyész

s az új újabba csap.

 

Segít bár emlék vagy lelet,

mégegyszer nem idézheted

teljessé azt, mi volt.

Se sárkánygyík, se pillanat

nem támad fel kezed alatt,

ha egyszer már kiholt.

 

Nem óvható meg semmi más;

tűnt pillanatból könnyű máz,

tűnt évből mésznyomat.

Oly őslénytár vagy holtodig,

hol múltadnak csontvázait

őrzi az öntudat.

 

 

 

Fellebbezés ítéletért,

1956 [118-119.]