Váci Mihály

 

 

VÁRAKOZÓ

 

A percek vájta alagútban

      tévelygek – a gránit idő

visszhangzik felettem – szememből

      képed fény-virága kinő.

 

Ujjaim közt simogatásod

      bársonyredőit morzsolom,

az a cinkos kézszorításod

      gyűrűként ég az ujjamon.

 

Csuklómon fájón fluoreszkálnak

      a jöttöd számoló erek,

– két összeérő mutató

      átszeli szívemet.

 

 

 

Összegyűjtött mű-

vei, (1961) [200.]