Még a siklóernyős ókorban (a '80-as évek végén) járta az a szóbeszéd, hogy frontcsukódáskor szimmetrikus fékhúzással kell segíteni a kupola újranyílását. Szerencsére olyan ritka volt a frontcsukódás, hogy csak két esetre emlékszem. Az egyikre úgy 13 évvel ezelőttről, amikor egy Discus 3000-es kapott frontot a Szalma Gabi fölött, akkora széllökéstől, hogy még lent a starthelyen állva is megéreztük, amikor odaért. Más kérdés, hogy az az ernyő azonnal újranyílt, nem különösebben nagy bólintással, aztán repült tovább, mintha mi sem történt volna. A másik eset is akkoriban volt, egy Falhawk Apex-szel, azonban talajközelben, közvetlenül leszállás előtt, amikor az ernyő gazdája (már B vizsgás, ügyes srác) épp a kilebegtetéshez húzta volna a féket, ezért a hanyatt dőlt ernyő le is tette.

Ezek miatt, de ettől függetlenül is, el szoktam mondani a tanulóknak az elméleti anyag megbeszélésekor, hogy a frontcsukódáskor nem kell elkapkodni a fékhúzást, mert a tünet rendszerint magától gyógyul, ráérnek fékezni, ha utána a kupola akkorát bólint előre, amit már nem nézhetnek tétlenül, de akkor se kell halálba fékezni az ernyőt, csak komótosan, megnyugtatólag. Nem jó kialakítani a növendékekben azt a téves reflexet, hogy minden rendellenességet nagy fékkel próbáljanak megoldani. Egyáltalán nem érzem magam nagytudású oktatónak, mert szinte minden nap találkozom olyan kérdéssel, amin el kell gondolkodnom, hogy mi is történik fizikailag, és agybéli modellezéssel keresem a választ, ha épp nincs kéznél senki, aki megmondaná. Lehet, többet kellene konzultálnunk...