Oh, hát ez a kiscsaj nagyon el van szontyolodva ezen a képen.

Teljesen lefelé görbül a szája.

Szoknia kell még a fotózkodást.

Egy tündér, megvigasztalnám.  :-)

 

 

Ma már azt mondom, hogy nem a külseje alapján vennék cicát, bár persze fontos, hogy tetszen, de sokkal inkább a természete miatt.

Persze ahhoz ismerni kell a szülőket, meg a tenyésztőnek tudni kell kinek melyik cicát ajánljon, meg nem a világ másik végéről kell hozni, mert ugye akkor esélyed sincs meglátogatni 13 hetes kora előtt.

 

Nálunk Bobi aranyos, imádjuk, de egy undok kamaszfiú, nem szereti ha felvesszük, nem "beszél", és jobban szeret a kertben egyedül csavarogni, mint bent velünk lenni.

 

Jaffikám meg egy tündér, ha leülök az ölembe ül, ha hozzá szólok dorombol, egyfolytában beszél, követ mint egy árnyék, akár hova megyek.

 

Szerintm minden magányos embernek kéne egy LAKÁSBAN TARTOTT IVARTALANÍTOTT cica.

Én soha nem érzem magam itthon egyedül, mióta ő nálunk lakik.

 

Minezzel együtt Zsebi volt a kedvencünk.

Kinéztünk egy cicát, aki szép volt, de valami miatt nem voltunk lelkesek iránta.

Aztán volt még egy címünk, ahova ha már megígértük elmentünk.

És ott volt Zsebikém, aki égedelem rossz volt, a csilláron lógott, és az első 5 percben felaszaladt a lábszáramon, még jó, hogy farmer volt rajtam.

Persze azonnal mondtuk, hogy ő kell nekünk, és tényleg jól döntöttünk, okos, ügyes, ravasz, nagyon aktív cica volt. Bár nem volt egy ölben ülős, de sokat jött simiért, szóval mindne ok volt vele.