Tavaszi Széll Creative Commons License 2012.03.01 0 0 35420

Segítséget szeretnék kérni, nem kicsit.

 

Az elmúlt néhány hét során több honlap (pl. termeszetbarat.hu; Index teljesítménytúra fóruma, stb.) is beszámolt a LÁSS (Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete) számos tagjának sikeres részvételéről az extrém körülmények között megrendezett Téli Sóút 33 teljesítménytúrán. Sajnos, én az eredeti felhívást (kísérőket kerestek a látássérült sportolók mellé) nem olvastam, mert az Index teljesítménytúra fórumán viszonylag ritka vendég vagyok, így kísérőként nem volt lehetőségem részt venni ezen a túrán.

 

A gondolat azonban ekkor fészkelte be magát a két fülem közé: valamilyen formában nekem is segítenem kellene. Felvettem a kapcsolatot az egyesülettel, és azt javasoltam, hogy az egyéni (értsd: egyedül bejárt) túráimhoz csatlakozzon egy látássérült túratárs. A LÁSS tagjaiban nagyon kellemes embereket ismerhettem meg, és a Téli Sóút 33 teljesítők közül hárman jelezték is részvételi szándékukat a március 3-ára tervezett Bakonykúti – Kisgyón – Tés OKT szakaszra.

 

Az első körben jelentkező két kísérő egy hétvége alatt kipottyant, részben egy súlyosabb térdsérülés (feleségem), részben családi okok miatt. A következő körben zömmel azokat az embereket bombáztam meg a leveleimmel, akikkel már koptattam együtt a bakancsot. Gyorsan meg is lett a két jelentkező. Ma reggel a postafiókomban ott várt egy levél a LÁSS egyik tagjától, hogy szeretne csatlakozni még egy látássérült túratárs. Van egy harmadik ismerősöm, aki ugyan jelezte telefonon az esetleges részvételi szándékát, de ő most vidéken dolgozik, és a felvállalt feladat befejezése a túrán való részvételt limitáló tényező, ami azonban csak péntek estére derül ki. Hú de zavaros mondat lett, azért remélem értitek: meglehetősen bizonytalan a részvétele.

 

Tudom, hogy csütörtökön már szinte mindenkinek fix ötlete van a hétvégi túrájáról. Tudom, hogy a hozzászólásom minimum későn következett be, de a lepényhal megy előre.

 

Nem akarom a fórumot terhelni, ezért ha valaki mégis el tudna jönni kísérőnek, akkor bátran keressen privátban a szell.j.zoltankukacgmail.com címen, vagy a 06-harminc-559-86-húsz számon.