"....liberalizmus kedvelt modellje a piac. Egyrészt a piacnak az adsza-nesze, a quid pro quo objektivitását tulajdonítják; azokat a kritériumokat, melyek mérhetôk, mivel konkrét érdekeken alapulnak, melyeknek tudatában van minden emberi lény, aki valóságos vagy lehetséges partnere a másiknak. Sôt mi több, a piac vastörvényei az értékeket az egyetlen objektív és helyes mérce, a kereslet-kínálat szerint állapítják meg. Másrészt a piac a racionális felfogás mintapéldája, megtalálhatók benne a társadalomban jelentkezô különbözô áramlatok; és olyan térség, ahol az ellentétes érdekek kiegyensúlyozzák egymást. Ebben ragadható meg a liberális ismeretelmélet gyökere: a piac a konszenzusra épül, a piac törvényeit a konszenzus tükrözi. Nem az a kérdés, kinek van igaza, mert az objektivitás önmagában nem létezik (Kant); a fontos az, hogy szót értsünk egymással, hogy megismerjünk minden egyes ítéletet, azért, hogy aztán ki tudjuk választani közülük a legvalószínűbbet, azt, amelyet mindenki elfogad. Az igazság mint ismeretelméleti eszmény elillan; marad a legfôbb érték, mind az ítéletekre, mind az árukra nézve: a csere."

(Molnár Tamás: A liberális hegemónia)

Valami igazsághoz, nehéz idők járnak a piacra, kénytelenek lesznek visszatérni. Ha meg nem, akkor ezeket a nehéz időket kell megvásároni, ha már csak ezek járnak a piacra. Nehéz időket IMF-hitelért.