„Dehogy nem! Csak is kölcsönösség van Mózes törvényeiben.”

Szerintem ez csak látszólagos kölcsönösség, mert ha mélyére nézünk, látjuk, hogy nem csak két fél szerepel a folyamatban, hanem egy végrehajtó is, aki egyáltalán nem a kölcsönösség elve alapján, hanem az erőfölény pozíciójából érvényesíti a törvény előírásait. Szó sincs kölcsönös akaratról vagy szándékról.

A kölcsönösség –mint 5168-ban írtam – saját elhatározáson, szabad akaraton alapszik Egy olyan működési mechanizmus, mely mindkét fél (vagy az összes résztvevő) számára kedvező kimenetelű, amelyben mindenki számára pozitív helyzet adódik. Ráadásul a kölcsönösség  - a természetéből fakadóan – inkább folyamat, mint egy konkrét esemény. Azért is tételez fel egymás mellé rendelt feleket, mert nincs akit kihasznál a másik, hanem mindenki „jól jár”, megtalálja a számítását, kielégítettek lesznek a szükségletei.

„És ha csak azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.”

Jézus itt pusztán arról beszél, hogy ne várjuk meg, míg mások jót cselekszenek velünk, hanem legyünk kezdeményezők, példamutatók. És valóban ne számításból, érdekből tegyünk valamit.  Ez azonban nem zárja ki a lényegét, a kölcsönösséget. Mert ha mindig csak az egyik fél ad a másiknak, másoknak, akkor azt úgy nevezik; kihasználása az adományozónak, vagy kizsákmányolás, főleg ha el lehet vele hitetni, hogy magától adakozzék. (Ilyenkor nem kell erőszakot alkalmazni)

„Azaz, ne a sértetten  fordulj a téged megbántóhoz, hanem úgy, mintha nem bántott volna...a másik orcáddal....”

Ez egy tévtanítás, mert ilyen nincs… A megtörtént eseményeket nem lehet nem megtörténtként kezelni. Ez nyilvánvaló. Efölött még vitatkozni sem érdemes. Tehát ez nem lehet kiindulópont egy kapcsolat megítélésében, rendezésében semmiképpen.