A 27 éves Kaffka Margit és erdőmérnök férje 1907-ben költöztek Miskolcról Budapestre. Bár gyermekük csak egy éves volt, házasságuk a végét járta. A férfi nem tudott mit kezdeni felesége irodalmi ambícióival. Margit verseit és elbeszéléseit már korábban is közölték a pesti irodalmi lapok, levelezésben állt a szerkesztőkkel, de személyesen nem ismert senkit se közülük. A fővárosban azonban bekerült az irodalmi élet belső köreibe, erre vágyott mindig is. Megismerkedett Osvát Ernővel, a Figyelő szerkesztőjével, aki közölte írásait.
Amikor Osvát egy évvel később Fenyő Miksával és Ignotus-szal új lapot alapított Nyugat néven, Kaffka ott volt a nyitó csapatban. Nemcsak a szerkesztőségben fordult meg minden nap, hanem egy idő után a lap szellemi vezetőjének lakásán is. Beleszeretett Osvátba, aki viszonozta tehetséges felfedezettje közeledését. Kaffka verseit vagy novelláit Osvát a lap szinte minden számába beválogatta. Magasztaló kritikák jelentek meg róla, Ady „nagyon-nagy író-asszonynak” nevezte. 1910-ben Margit elvált férjétől, s készen állt rá, hogy teljes egészében Osváté legyen. A mogorva szerkesztőnek azonban nem Kaffka volt az első szeretője az általa híressé tett írónők között. Talán megrettent, hogy a nő miatta vált el, talán csak más női szerző tűnt fel a horizonton, mindenesetre kiadta Margit útját, akit összetört a szakítás. Ebben az időben élte a Nyugat is első válságát. Osvát mindig újabb tehetségek írásaival töltötte volna meg a lapot, a Nyugat mecénása, Hatvany Lajos viszont Adyék állandó fórumává tette volna. A vita elmérgesedéséhez az elhagyott szerető bosszúja járult hozzá. Kaffka elárulta Hatvanynak azokat a bántó, lekicsinylő megjegyzéseket, amelyeket Osvát az ágyban mondott neki a laptulajdonosról. A két férfi közti szakmai és személyes konfliktus olyannyira elmérgesedett, hogy a lap majdnem megszűnt, Hatvany és Osvát pedig még párbajozott is. Nem sokkal később Kaffka és Osvát is megházasodott, az írónő Balázs Béla biológus fivéréhez ment hozzá. Osváttal való viszonya sohasem rendeződött, bár művei a legnagyobb konfliktusok idején is megjelentek a Nyugatban. 1918-ban mindketten elkapták a korszak gyilkos fertőző betegségét, a spanyolnáthát. Osvát túlélte. Kaffka a fiával együtt belehalt. Az Osvát vezette lap megrendítő nekrológgal búcsúzott tőle, és sokáig ápolta emlékét.
- Nyáry Krisztián -