"A sarkany ugy tunik, hogy jol sikerult es nem lesz szukseg nagyobb attervezesekre. 2010-ben szallt fel eloszor es 2013-ban elkezdik osszerakni a szerelosort, amirol sajat reszre havi egy gep fog lejonni. F22 -nek a felszallastol a rendszerbe allasig 15 ev kellett."
A Wikipedia szerint az F-22 első felszállására 1997-ben került sor, és 2005-ben állt hadrendbe. Tehát a két időpont között nyolc év telt el.
Az orosz típus esetében pedig 2016 a hadrendbe állás tervezett időpontja (az indiaiaknál meg, ha jól tudom, az évtized legvége).
"A sajat rendszeresites utan pedig (meg ebben az evtizedben) megjelenhetnek vele a vilagpiacon."
Szerintem nem valószínű, hogy az ötödik generációs típusok széleskörűen el fognak terjedni a következő évtizedben.
Itt már az oroszoknak is meg kell válogatniuk, hogy kinek adják el, nehogy a technológia illetéktelen kezekbe kerüljön.