Mnemoszüné
2012.02.06
|
|
0 0
28421
|
Ha 1846 szeptemberében a 20 éves Prielle Kornélia és 23 éves vőlegénye házassági kérelmét nem utasítják el formai hiányosságok miatt, ma a fiatal színésznőre emlékeznénk úgy, mint Petőfi Sándor feleségére. Már 1845-ben megismerték egymást, amikor a debreceni színtársulat előadásának szünetében Petőfi el akarta szavalni egy költeményét, de a cenzor nem engedélyezte. A költő egy évvel később a városban járt, ahol a korábbi eset miatt a közönség lelkesen ünnepelte, s a társulat fiatal színésznője, Kornélia egy megzenésített versét énekelte el tiszteletére. Az akkor már Szendrei Júliával jegyben járó Petőfi bele is szeretett a színésznőbe, s - némi szorosabb bemutatkozást követően - azon melegében meg is kérte a kezét. Nelli igent mondott. A gyors menyegzőt csak azért nem lehetett megtartani, mert iratok híján egyetlen pap sem akarta összeadni őket. Sándor hazautazott, hogy elintézze a papírokat, de otthon Júlia várta, aki elfeledtette vele debreceni menyasszonyát. Nelli csalódottan maradt a társulatnál, ám sorsa sokkal jobban alakult, mint a tőle elvárt szereppel élete végéig küzdő Júliáé. Hogy „bosszút álljon” Petőfin, férjhez ment Szerdahelyi Kálmán színészhez, akitől aztán egy huszártiszt kedvéért elvált. Az 50-60-as években a Nemzeti Színház ünnepelt színésznője lett, komédiák, francia vígjátékok sztárja. Magánéletét szabadon élte. Sikerei csúcsán megint elvált, és – immár szerelemből – újra férjhez ment első férjéhez. Amikorra sok év után megözvegyült, már idős szerepkörben volt népszerű. Csiky Gergely számára írta a „Nagymama” c. darabjának címszerepét. Élete végén újabb fordulat következett. 80 évesen, nem sokkal a halála előtt újra férjhez ment, - ezúttal a nála majd' 40 évvel fiatalabb Rozsnyai Kálmán író-műgyűjtőhöz. "Bánom is én, akármit fecsegnek rólunk. Sok boldogtalanság és rosszul végződő házasság után ismét boldog vagyok" - mondta kollégáinak. Boldogan is halt meg, pedig csak kicsin múlt, hogy Petőfi boldogtalan özvegye legyen.
- Nyáry Krisztián -
|
|