Mert az létezik, amit el tudunk gondolni.

Két hibát követtem el ezzel a mondattal. Egyrészt állítmányként a 'létezik'et adtam meg, pont azt a szót, amelynek az értelmét megkérdőjelezem az adott kontextusban, vagyis hibásan belementem abba a játékba, mintha erős értelmet tulajdonítanék a szónak. A másik hiba az volt, hogy nem kötöttem ki világosan, hogy a matematikai objektumokkal kapcsolatos álláspontomat fejtem ki, általánosságban a dolog nálam is határozatlanabb és bonyolultabb. (Pl. a saját 'öntudatomról' gondolkodtam az utóbbi időben; ez egy nagyon ingoványos terület; odáig jutottam csak el, hogy egy bizonyos naív, elsőre jónak tűnő modelt kizártam...)

Tehát az állítás helyesen:

Ha egy matematiai objektumot/elméletet el tudok gondolni, szépnek vagy hasznosnak találom, akkor szívesen foglalkozom vele, használom. Én úgy gondolom egyéb kritériumra nincs szükségem. Ha valaki úgy gondolja, hogy nekem egyéb kritériumokra kellene szükségem legyen, hogy sikerrel alkalmazzak egy matematikai elméletet arra, hogy egy program gyorsabban fusson, és ebből nekem örömem származzonm és a csládomat eltartsam belőle, akkor azt az állítást az állítónak kellene igazolnia felém. Tehát kb. úgy vagyok vele, mint Laplace, amikor megkérdezték, hogy és isten hol van ebben a modellben? 'Uram, arra a hipotézisre nem volt szükségem.'

De mondom, ez nem jelenti azt, hogy nem szoktam gondolkodni filozófiai kérdésekena filozófia egyéb témáiban. (elmefilozófia, vallásfilozófia, öntudat kérdése stb...) A matematika filozófiájával (illetve a tudományfilozófiával) kapcsolatos hozzáállásomban vannak csak ilyen egész erős állítások, a többi területen sokkal határozatlanabb vagyok.