Kedves Levelezőtársaim!

 

A KRESz egyértelműen kimondja, hogy a gyalogátkelőhelyet úgy kell megközelíteni, hogy szükség esetén előtte meg lehessen állni. Ezt az élet felülírja, ha például, mint gyakran látni, kerékpáron haladnak át, vagy gyalogosan, de távolabbról futva. Párhuzamos közlekedés esetén a külső sávban megálló autóssal együtt nem minden esetben áll meg a belső sávban közlekedő autós.

 

Jogaim teljes tudatában is igyekszem meggyőződni, hogy az autós valóban megáll-e, hogy a gyalogátkelőhelyen átengedjen. Ha nem, nem erőltetem. Némely autósról szemlátomást látni lehet, hogy attól tart, hogy fékezés esetén hátulról beleszaladnak. Ennek veszélye fokozottan fennáll, ha hosszabb sorban közelednek az autók a gyalogátkelőhelyhez. A legjobb az lenne, ha minden átkelőhely, (zebra) lámpával lenne ellátva, de ez nyilván megoldhatatlan.

 

Autósként gyakran látom, hogy az átkelőhelynél beszélgetnek, így nem lehet megítélni a szándékukat. Olyan is előfordult, hogy a gyalogos intett, hogy menjek csak, azután meggondolta.

 

Jómagam úgy szoktam gyalogosként vagy kerékpáromat tolva eljárni, hogy határozottan jelzem a gépkocsi vezetőjének a szándékomat. Ha megáll, akkor sietős léptekkel, tehát nem "slattyogva" haladok át. (Némelyek igyekeznek kifejezetten dühíteni az autósokat a lassú átkeléssel, de olyat is láttam, hogy megálltak beszélgetni a zebrán.)

 

Tehát a gyalogátkelőhely elsőbbségét semmiképpen sem kissebbítve, az a véleményem, hogy tekintettel kell lenni egymásra. Türelemmel, udvariassággal, védekező típusú vezetéssel fel lehet oldani a gyalogosok és a gépjárművezetők közötti ellentéteket, és el lehet kerülni a baleseteket.

 

Tisztelettel:

Gál Zoltán