Semmisem Creative Commons License 2012.01.16 0 0 294

Igen, érdekel, h mit gondoltál ki a bálnákról!

 

Hát a térdemmel ott tartok, hogy újra bírja a futást, és ez alatt edzést értek. A múlt héten is valami 4-5ször futottam. De biciklivel megyek midnenhova (olyat sem csináltam soha , ilyen hidegben már leraktam), ja ésnincs olyan kerekezés h ne hűtsem le a szemeket és follyon könnyem nyálam.

 

Azt mondták a dokik, sőt a legnagyobb ortopéd főorvos is, hogy ezzel a térddel már ne fussak életemben, de legalábbis versenyszerűen ne. meg h 50 éveseknek van ilyen térde mint nekem. Igazat adtam neki a diagnózisban, de abban nem, h nem fogok rajta változtatni. Ennek már 1 éve, de már akkor is előre doglzotam, tehát ma azt mondhatom 1,5 éve én minden nap tornázom speciálisan a térdemnek segítek. Közben egy percre sme feledem el, h a Mi örökké fenntartónk és az értelem nélkül semmi sem valósulhat meg, úgyhogy az érdemekkel csinyán vagyok. De ez sem kis dolog. NYujtok, erősítek, egyensulyozok, csinálok minden félét. Berakok neked ide 1-2 videot, nézd meg rajta a mozgásokat.

Új ideám, h a csipő egy nagyon nagy szerepet játszik, olyan is motoszkál a fejemben, h még a gondolkodásra is kihat a z állapota. de a test össz rezgésére biztos nagy hatással van. Ha kellően laza és erős egyben, akkor minden más! Sosem gyakoroltam spárgát, de multkor játszadoztama  földön mindenféle gyakorlattal egyszer csak ott voltam, h ha kinyujtom előre a lában akkor megnézhetem francia spárgában mit tudok, hát ledöbentem, erőlködés nélkül, mindkét oldalra olyan 10-15 cmre megközelitettema talajt.

 

NAgyon jó, h le tudsz guggolni, az az egyik legjobb nyujtás, abban az állapotban lenni. A keleti népek csipője nagyon laza, nem is ismerik az ortopéd betegségeket ( a szerzettet), csak itt nyugatona hülye találmányok miatt van midnen. Azok a földön ülnek, guggolva dolgoznak, de tudnak ülni egyenes derékkal keresztbe tett lábbal.

 

Van egy csipő lazitás ha érdekel: ha háton fekve csinálod kezdetben, akkor felhuzod a 2 lábat talpakat össze illeszted, és a 2 térded engeded h a gravitáció huzza, a 2 oldalra lefelé. Mindne este elalvás előtt, olvasás közben csinálom. Van egy olyn variáció is, h ugyan ez és a kezeket mellkas előtt összetenni, mint imádkozásnál. Tapasztalatom szerint örületes  hatása van. van h erősen felmelegszik a 2 kézfejem, mintha energia gyülne össze.

 

A videok:

http://www.youtube.com/watch?v=HDG8HacqGx4&feature=related

 

http://www.youtube.com/watch?v=cyTi73__-vA&feature=related

 

http://www.youtube.com/watch?v=_2_XE9iBOCg

Előzmény: ghepard (293)