-Lolly- Creative Commons License 2012.01.06 0 0 4454

Köszönöm. :(

A férgesség okozott problémát. Hiába féreghajtóztuk, a doki azt mondta ezzel a tojások nem ürülnek és 60 nap míg kikelnek. Valószínűleg ezért nem hízott. A vicces az egészben hogy a mi dokink azt mondta egészséges. Bár nyilvánvaló volt hogy valami akkor sem stimmel.
Mikor elvitték az új gazdik, teljes vérképet és székletvizsgálatot végzett az ő dokijuk. Akkor nem volt még semmi baj, szépen hízásnak is indult, gondolom a környezetváltozás, jobb hely miatt. A gazdikat is egyből elfogadta, nyugodtabbá is vált. Aztán egyik napról a másikra hasmenése lett és akkor megint kimutatható volt a féreg a szervezetében, de gyulladást okozott a beleiben. Nem volt étvágya de kapott vitaminijekciót és infúziót is. Emellett féreghajtót. A szervezete nem bírta, így aludt el. Az új gazdi azt mondta szerinte a féreghajtó, amit a doki javaslata szerint adtak lehetett sok, ez elvette az étvágyát és éhenpusztult.

Hamarabb kellett volna elajándékoznunk, akkor lehet nem így végződik az élete. :( Mindenesetre legalább az utolsó heteiben olyan gazdijai voltak akiket érdemelt volna.

Előzmény: kornél88 (4453)