Gerob Creative Commons License 2011.12.27 0 0 58684

kasuka: nem, szerencsére csak jövőre lesz a visszaindulás. Csapat egyik fele megy vissza 2-án erre-arra EU-ba. Másik fele pedig majd 7-én

 

nemÍROKmár: persze, bizniszelhetünk táska ügyben. :)
Nekem hátitatyót hozott a céges Jézuska. Színe miatt nekem nemannyira gyere be, a hímzés rajta jó, de akkor már inkább még egy tavalyi törölközőt inkább. ;)

És persze leszek január 2-án, indul vissza pár emberem, úgyhogy el kell lássam Őket szabis papírral.

Jah, tényleg. H. Barnabás neve nem ismerős? Szintén ott hagyta a kocsiját, ahol Te és szintén Tarjáni a srác. Olyan én korosztályom.

 

xf: vinni vittem én is ilyen motyókat természetesen, csak furi elsőre az utasítás.

Csütörtökön megyek fel csupán 1 napra. 4-en vagyunk vezénylők az irodában és szétdobtuk magunk között a 2 ünnep közötti napokat. Muszáj felszaladni, mert meg kell csinálnom a munkaügy számára a szokásos adatokat a srácokról (munka - szabi/táppénz). Ugye ez alapján kapják az alapfizujukat. Jah meg a leadott menetlevél hegyeket is el kell kezdenem leellenőrizni. ;)

Múlt hét szerdán kezdtél el a srácokat beirányítva a parkolókba. Volt aki már rögtön tudott is menni, volt aki megtudta ekkor, de másnap du. parkolt le, mert még csinálta a melóját. De úgyis a darabszám érdekel igazándiból, az pedig kb. 10 kocsi.