„A kérdéseidre azt tudom mondani, hogy a Föld testei a mágneses áramlatokkal együtt mintegy a kémiai laboratóriumot alkot, amiben mindent maga készít el és alakít át, amire az élethullámoknak szükségük van. Tehát önellátó.”

Az önellátóságra utalva:

Azt hiszem, azt nagyon nehéz (talán lehetetlen) kibogozni, hogy az ősi leírások e kérdésben az egész világra vonatkoztatták-e gondolataikat, vagy csak a földre. Persze, a Föld mindenképp elsődleges szerepet játszhatott, ehhez kétség sem fér, mint az sem vitatható, hogy más bolygók, de még a legtávolabbi objektumok is hatással voltak/vannak földi létünkre.

Ha alapjaiban nem is kérdőjelezhető meg az önállóság, az Általad is említett kölcsönhatások ennek némiképp ellene szólnak…: „Interkozmikus sugárzásról, terekről, áramlatokról van szó tehát.”

 

„A földi élet viszályai miatt diszharmónia keletkezett,…”

Nem kétlem, sőt, vallom, hogy a lét, illetve annak minden megnyilvánulása, - így a viszályok is - visszahat azokra a rezgésekre erőterekre, melyek az élet lényegét határozzák meg, azonban nem feltételezem, hogy elsődleges szerepet kapnának e téren, mert:

- Nemcsak a negatív, hanem a pozitív dolgok is visszahatnak,

- a sokmillió éves földi élet alatt miért pont most, az utóbbi egy-két ezer évben okoz ez problémát, hisz’ ezek a jelenségek (viszályok) magának a biológiai létnek a sajátosságaiból fakadnak.

 

Azonos dolgok különböző megnyilvánulásai (ellentétek: pl. elektromosság, mágnesség, hőenergia, stb.) a változás, a fejlődés mozgató rugói, mondhatnánk; a diszharmónia fenntartói. Az emberi (ideértve az élővilág minden teremtményét is) viszonyok éppígy tartalmaznak diszharmóniát; egyéni  érdeket szemben a másikéval, vagy csoportérdekkel.

A harmónia lényegét valamilyen egyensúlyi állapottal lehet azonosítani, ami értelemszerűen „állóvíz”. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi állapot a fejlődés vége, mivel minden ellentétekkel, diszharmóniával terhelt (kvázi) kaotikus rendszer nyugalomra, kiegyenlítődésre, kiegyensúlyozottságra törekszik, s mindaddig „működik”, míg el nem éri ezt az állapotot. Azután valami felborítja ezt a rendet, s minden kezdődik elölről….

 

„Nem történt meg az alapötlet, az emberiség nem töltötte be eredeti hivatását,”

Nem hinném, hogy lett volna valaha is az emberre, az életre, de bármi másra bármilyen elképzelés a végcélt illetően, mivel akkor egyetlen ciklusból állana akár az univerzum, akár a Föld, akár a földi élet, de az emberé is. Márpedig a gyakorlat ennek ellenkezőjét bizonyítja; minden egység vagy bármilyen élő vagy élettelen közösség (utóbbira példa; egy hangyaboly, egy naprendszer) egymás után számtalan variációban lép a színre, soha nem azonos formát öltve, létrehozva az örök körforgás önmagába soha vissza nem térő spirál-alakját.