Sík Sándor

A fenyőfa éneke

 

Állok cseres hegyoldalon,

Magasba szúr örök dalom:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Nem kell a völgyi szép meleg,

A tölgyek, bükkök és cserek:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Hulljatok alsó ágaim,

Ne vonjátok le vágyaim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Fussatok szét gyökereim,

Teljetek élő ereim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Keményedjél hű derekam.

Tartani bírd templom-magam.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Te lombosodjál koronám,

Vidd a magasba mély imám,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Évente új-új adorál

Zöldecske hármas gyertyaszál

Föl, föl, föl, fölfelé!

A kúszó templom egyre szebb,

Ez az imádság teljesebb.

Föl, föl, föl, fölfelé!

És egyre több karcsul elő

Iker-templom: testvér fenyő,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Ahol az élet idegen,

Aszályra perzselt köveken,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Templomi zölddel fonjuk át

Pogány hegyormok homlokát,

Föl, föl, föl, fölfelé!

S megnyitja vén szemét a bérc.

És rajtunk át az égre néz,

Föl, föl, föl, fölfelé! S az égnek úgy sikoltja át

A föld sóvárgó mély dalát,

Föl, föl, föl, fölfelé!