Hát az ötödik évad is csak pár rész után indult be rendesen, és amikor beindult, akkor sem ért fel a negyedik csúcspontjaihoz, de ahogy nézem, a hatodik még lassabban indul be, mint az ötödik, és nem ér fel az ötödik csúcspontjaihoz sem. Most, hogy a nyolcadik részt láttam, azt kell, hogy mondjam, hogy egyrészt most lett először mérsékelten izgi a sztori, két hónap után basszus, másrészt meg azt, hogy eddig egyetlen jelenet volt, amiért igazán megérte nézni, az éjjel tengerbefojtós, hogy ne szpojlerezzek.
A Nebraska című rész magasan (=mélyen) minden idők legszarabb Dexter-része volt, engem már az is kezdettől fogva irritál, hogy az apját folyton előszedik, de ahogy most az apját egy tök értelmetlen rész kedvéért helyettesítették, az meg végképp gáz volt. De ez a rész nem is csak ezért volt szar, hanem ezer sebből vérzett, semmihez semmi köze nem volt, mintha az évad befejezése után vették volna észre, hogy eggyel kevesebb részt csináltak, mint kellett volna, és akkor gyorsan gyártottak volna még egyet, és azt berakták a közepére, mert ugye a finálé utánra már nem csinálhattak még egy részt.
Szóval a Dexter egyértelműen romlik a két évvel ezelőtti csúcshoz képest, és főleg most ezzel az évaddal esett nagyon durván vissza.
Persze lehet, hogy a nekem még hátralevő utolsó 4 részben zseniálisba fog átfordulni az egész, de őszintén szólva nagyon kétlem. Annál nagyobb meglepetés lesz, ha mégis.