> DE még így is problémás azt mondani, hogy a Kiss/Nagy megközelíti a magyar gyakoriságát más nyelvekben

 

Én nem tudom, olyan sarkítva nézni a dolgot, én „top 20” tagjai közt nem tennék hangsúlyos különbséget, mert az ezt kialakító jelenségeket esetlegesnek tartom.  Igazából szerintem itt statisztika analízis végezhető.

 

A névadásnak igazából motivációi vannak: külalakra, jellemre, lakóhelyre, felmenő személynevére stb. utaló nevek. A nyelvtani tipológia ezek egymáshoz viszonyított arányát elemezheti, és ebből akár névtani áreák (pl. egy közép-európai német-szláv-magyar tömb) is kibontakozhatnak, ahogy nyelvi térségek is.

 

Az elmélet alapján azt feltételezem, hogy az azonos motivációjú pároknak, pl. Kis – Nagy egyforma elvi arányban kell megjelenniük. Az eltérésük másodlagos folyamatokra utal. Itt csatlakozom scasc véleményéhez. Gondolatkísérletben feltételezhetjük, hogy a magyarban a Kis megjelöléshez negatívabb konnotáció tapadt, mint a Nagy-hoz. Ezért az érdekeltek inkább megőrizték a Nagy csn-et, mint a Kist (tudjuk, a régi Ördög, Tolvaj stb. csn.-ek a nemesek kivételével eltávolítódtak a névkincsből). De mondjuk a franciáknál és a németeknél az érzelmi viszony fordított volt, ezért csökkent le a Legrand, ill. Groß a Petit-hez és a Kleinhez képest.

 

De tekinthetjük a folyamatokat fizikai analógiával is. Egy túltelített oldal egyensúlyban van, amíg egy, kezdetben elhanyagolható méretű kristályosodási gócpont meg nem jelenik. De a góc körül megindul a kristályosodás, és az oldal-kristály arány eltolódik.

 

Ilyen volt pl. a lengyel vezetéknévrendszerben, hogy a –ski végű nemesi birtoknevek hatására az alsóbb néposztály is lecserélte a csn.-ét –ski végűre. Ugyanitt az ukrán –ovič / –evič hasonlított magához eredeti neveket. A valahai Mały-kból így lettek Malevicsek, Malewiczek. Az oroszoknál az –ov terjedt el (a –szkij mellett) és lettek a Malenkijekből Malenkovok.

 

Még egy dolgot megfigyeltem tegnap a gyakoriságelemzésnél. A franciáknál a 31. Legrand gyakorisága az első helyzettének az 1/5-öde. A Hajdú által közölt magyar listán ez a kvintilis a 15–16. helyre esik. A magyarban tehát a gyakorisági görbe meredekebb: a gyakoribb nevek aránya nagyobb, mint az ugyanolyan pozíciójú franciáké. Hasonló jelenség megfigyelhető egyébként a férfi- női személynevek között is. Kálmán adatot hoz arra, hogy a XVI. sz.-ban az Anna volt a leggyakoribb magyar(országi) női személynév 16%-kal, a leggyakoribb férfinév pedig a János 8–9%-kal. A XVIII. sz-ra pedig ez kiegyenlítődik, sőt némileg meg is fordul: 1. Erzsébet 14% vs. János 19%. – Ahogy a személyneveknél, a családneveknél is (lehetett) volt  századról századra eltolódás, hogy ne mondja, névdivat.

 

Az azonban szerintem fennáll, hogy az eredeti kérdésedre konkrét, primer ok-okozati viszont megvalósító válasz nem adható, csak az ezzel kapcsolatos tendenciák vethetők fel. Szerintem ennek a kérdésnek a matematikai modelljét a káoszelmélet keretében lehetne leginkább felállítani.