Nem én mondom, nem is az itt jelenlévők valamelyike, hanem egy ismert fizikus évtizedekkel ezelőtti szavait idézem:

"...
Általában az új törvényeket a következő módszerrel keressük. Először is kigondolunk valamit. Aztán kiszámítjuk feltevésünk következményeit, milyen jelenségekre számíthatunk, ha a feltételezett törvényünk helyes. Aztán az eredményeket összevetjük a "természet számításaival", vagyis tapasztalzti vagy kísérleti úton győződünk megarról, hogy jóslataink összhangban állnak-e a közvetlen megfigyelésekkel. Ha a kísérlet ellentmondásba kerül elméletünkkel, akkor az elmélet hibás. Ez az egyszerű állítás valamennyi tudomány kulcsa. Nem számít, hogy milyen vonzó vagy szép volt maga a feltevés. Az sem számít, hogy milyen okos volt az, aki ezt az ötletet felvetette., vagy hogy mennyire neves személyiség - ha a kísérlet ellentmond neki, az elmélet rossz. És ez minden.
..."

Persze, ha akarnék, akár én is kitalálhatnék feltevéseket, akár ezer félét is. Például azt, hogy az atommagot valójában a magban lévő részecskék gravitációs ereje által különleges pályákra kényszerített fotonok tartják egyben. És nincs is elektron, mert az elektron és a pozitron mem más, mint az 1-es spinű foton felszakadása két feles spinű részecskére, ezáltal különválnak az elektromágneses hullámban az elektromos terek váltakozásának pozitív és negatív szakaszai. És folytathatnám, amit a hozzá nem értő még el is hisz, a szakértő meg jót nevet rajta. Pedig még lehet, hogy valamilyen formában végül is igazam lenne, mert rájöhetnek valami nagyon hasonlóra, és bizonyíthatóra. Ám a dicsőséget mégsem én aratnám le, hanem az aki kísérletekkel bebizonyította az igazságot.

Csak két durva példa:
Sokáig tartotta magát az éterelmélet, hiszen az elektromágneses hullámoknak hordozó közegük kellene, hogy legyen. Végül is elismerték, hogy a légüres tér nem tartalmaz semmilyen közeget. Ám manapság a vákumot mégsem tartjuk üresnek. Virtuális részecskék özöne borítja el a tér minden pontját a világegyetemben, atrra várva, hogy a virtualizációból - energia hatására - valóssá váljék. Tehát mégis csak van valamiféle éter...
A középkor flogisztonelmélete mára már nevetséges áltudomány, hiszen az égés során nemhogy flogiszton távozna az anyagból, hanem valójában oxogénnel egyesül, azaz oxidálódik. A kémia kiterjesztett oxidáció-fogalma azonban azt jelenti, hogy az, ami oxidálódik, az elektront ad le. Vagyis akkor mégis elfogadjuk a flogisztont mint elektront? És Lavoisier-t a sarokba vágván Georg Ernst Stahl-t fogjuk dicsőíteni?

Ja, és én meg a kettős töltésű delta részecske magyarázatára lennék nagyon kiváncsi. Vagyis arra, hogy talán a proton is tartalmaz még egy elektront?