Na lyó. Mivel ide ish pásszol, hát ide is ideteszem, amit a "hűtlenségbe" válszoltam (majdnem) mindenkinek.;-)
Nőllyön az a rovat!

Kedves Atti!
Én bizony másként látom a dolgot.
Van egy-két olyan dolog, amit elfelejtessz, amikor azt állítod, hogy nincs összefüggés a párkapcsolat minősége és pl. az egyik fél masszív kábítószerezése között.

1. A kábítószerezés okaként a szakértők egyértelműen a jelentől, a realitástól való menekülést jelölik meg. A kíváncsiság csak az első bátortalan lépések motívuma. Az igazi rászokás lényege, hogy “ott” jobban érzi magát az ember, mint “itt”.
Ebből formállogikailag azt vonhatom le, hogy “ott” jó, “itt” pedig rossz, de legalább is nem jó.
2. A harmonikus és kiegyensúlyozott párkapcsolatban a két fél valódi társa (segítőtársa) egymásnak. nem csak a jóban, de a rosszban is. Azaz, ha valóban teljes a megértés közöttük és igazi válaszokat tudnak adni egymás problémáira, gondjaira és kétségeire, akkor egyik félnek sem kell elmenekülnie a realitásból.
Az ember társas lény (Social animal;-). Egyedül csak nagyon kevesek elég erősek ahhoz, hogy felvegyék a harcot az élet folyamatos hullámokban támadó nehézségeivel szemben. Párban viszon egészen lyó eredményeket tudnak felmutatni. Ha megvan közöttük az az összhang, figyelem és empátia, amire cca. négy db mondattal ezelőtt utaltam.
Larry Flynn-nek és feleségének története bizony arról szól, hogy ők sajnos egy-két életfontosságú(sic!) kérdésben nem passzoltak egymáshoz. Szexuálisan igen, életvitelükben igen, ám a végkifejlet azt bizonyítja, hogy Flynn nem tudott kiutat mutatni a feleségének a felfokozott életvitelük nyomán szinte törvényszerűen bekövetkező csömörből.
Hát én így látom.
Hali,
Pirítós

Pocak!
Hidd el szinte minden embernek megindulnak a gondolatai, ha meglát egy másik szép embert. Emiatt kár bűntudatot érezni, ez teljesen természetes jelenség, így működik az emberi agyvelő: fantáziál.
Életünket ilyen kísértések sorozata, tömege kíséri. És a kísértések döntő többségének ellen is állunk (te is, én is).
Gondolj bele: vajon hazudik-e (magának) az, aki fogyókúrázik?
Hiszen naponta százötvenszer kőkeményen meg kell taróztatnia önmagát. Mégis megteszi, mert van egy fontos célja.
És nem érzi magát hazugnak, de miért is érezné.
A társas viszonyokban megjelenő önmegtartóztatás ettől annyiban különbözik, hogy ezeknél az egyén nem a maga érdekében eldöntött fontos cél érdekében mond le valamiről, hanem a párja és a maga érdekében eldöntött, közös, de szintén fontos cél érdekében nem enged a kísértésnek. Nezhetjük ezt a szeretet és a bizalom megőrzésének.
Hali,
Pirítós

egy lány!
Azt látom, hogy az “áldozat” szótól nagyon óczkodsz. Tulajdonképpen tök mindegy minek nevezed: áldozatnak, kötelességérzetnek, lemondásnak, odaadásnak, szeretetnek. Nem tudom lyól értem-e, hogy van egy gyermeked?
Vajon oddadnád az életedet az övéért cserébe? Mondjuk egy természeti katasztrófa esetén? Ezt a magyar nyelv úgy fejezi ki: önfeláldozás. És kész, ha tetszik, ha nem.

De ahogy elnézem az írásodat, azt hiszem veled egyszer-kétszer rettenetesen kicsesztek. Ijen dacosan, sarkosan azok nyilatkoznak, akik valakit valaha nagyon szerettek és aztán nagyon nagyot csalódtak. “Velem aztán többé nem b@szik ki senki!” (Néhány évvel ezelőtti önmagamra ismerek a soraidban.)
De nem baly. Ki fogod heverni, amint lyön egy valóban lyó ember.
A legszebben a megszelidített “vadmacskák“ dorombolnak.;-)))
Pirítós

David_i!
Meggyőződésem, hogy nem ezért vagyunk. Az ember mint már említettem volt: társas lény. Magában senki sem élvezheti önmagát. (ld.: aggasztó remetehiány).
Saját magunk szépségét, lyóságát emberi csodáját csak a másokkal kialakított viszonyainkban tudjuk kiteljesíteni, megélni.
Ezért aztán azt mondom: azért vagyunk, hogy lyól érezük egymást.
Amely gondolat még véletlenül sem redukálható le pusztán a szexre.
Szóval nem csak téged taszít “egy lány” szemlélete. Engem is, de majd kinövi.;-)
Hali,
Pirítós