Töprengtem kissé ezen a sárkánykígyón ott, Árész ligetében. Ugyanis, ami talán már elhangzott itt korábban, mint őr kígyó, egyáltalán nincs egyedül.

Az Aranygyapjú elrablásának egyik közvetlen előzménye Kadmosz letelepedésének mítosza.

Théba alapítója Föníciából érkezik görög földre a Zeusz rablotta Európát keresvén. A delphoi jósda tanácsát követve találja meg a helyet, ahol városát meg kell alapítania. Előbb még azonban héroszi feladat vár rá: meg kell ölnie a közeli forrás felett őrködő óriási sárkánykígyót, ami megölte Kadmosz bajtársait. Úgy tűnik, a sárkányölő vitéz képe elmaradhatatlan velejárója az õsi hérosz-mítoszoknak, és jobbára egy megelőző civilizációs ciklus képviselői által belakott támaszpont, vagy általuk hátrahagyott eszköz megszerezésének célja húzódik meg emögött. A sárkánykígyó ezeknek a helyeknek és eszközöknek a hátrahagyott, vérfagyasztó őre. Fontos megjegyezni, hogy ez a sárkány majdnem mindig egy 'vízi kígyó', ami tovább árnyalja azt a tényt, hogy ezek a misztikus helyek architekturálisan víz jelenlétéhez köthetők, ezt korábban már jó néhányszor vizsgáltuk.
Ilyen vízi kígyó ölő hérosz Perzeusz(Gorgók és Androméda kiszabadítása), Héraklész(a Hydra és a trójai vízi szörny), Kadmosz, Jászón(bár helyette más végzi el a munkát).

 

Kadmosz és és az Aranygyapjú megszerzése között, mint említettem, szoros összefüggések találhatók.

Egyrészt Phrixosz mostohája éppen Kadmosz egyik lánya, Ino, akit Schenouda menádfajta boszorkánypapnőnek gyanít (Kerényi is). Emlékezetes, hogy az egyik változat szerint Ino valamilyen módszerrel tönkretette a vetést, hogy engesztelő áldozatul Phrixoszt kérje.

 

Aztán ott van az is, hogy Kadmosznak szintén el kellett látogatni Szamothtrakéra, akár csak az Argonautáknak; ahol nyilván megkapta a küldetéséhez szükséges Kabír beavatásokat, akárcsak az Argonauták, sőt egyes változatok szerint Harmóniát is ott adták hozzá feleségül. Szamothtrakén Diodorosz szerint Hermészt tisztelték Kadmosz név alatt, Thébában pedig szintén bevezették a Kabírok tiszteletét. Nem véletlen tehát, hogy Ino-t boszorkánynak tartják, nyilván a női beavatási vonal képviselője volt, akár csak Médea stb. Ráadásul a legenda szerint Kadmosz és felesége haláluk után kígyókká változtak, és testük kígyó formában vigyázta a sírjukat.

Végül persze a legerősebb párhuzam maga a kígyóval való harc. Jászon nagyjából Kadmosz tetteit követi Kolkhiszban, ő veti el Kadmosz sárkányfogainak másik felét a harcmezőn, ahogy tette azt Athéné javaslatára Kadmosz is; csak hát Jászónnak nincs szándékában várost alapítani Kolkhisz mellett, úgyhogy szerencséjére végeznek egymással a 'vetett emberek' mind egy szálig. Persze a kolkhiszi kígyó ugyancsak Árész felügyelete alatt állt az Árésznak szentelt ligetben, mint ahogy Kadmosz kígyója is, ami a Forrás Őre volt. Ez közvetlenül még nem került elő Kolkhisszal kapcsolatban, de ott is egy sebes vizű folyó folyt Árész ligete mellett. Árésszal egyébként meggyűlnek a legújabb, görög ruhába öltöztetett héroszok, Kadmosz és Jászón megölik a kígyóját, az 'új-görög' Héraklész is folyamatosan összetűzésbe kerül vele, egy esetben magának Zeusznak kellett szétválasztania a küzdő Héraklészt és Árészt egy villámcsapásával. Ennek magyarázata valahol ott lehet, hogy Árész valószínűleg az ősi, pre-árja istenek közé tartozott (Poszeidón és az anyai és alvilági istennők többségével együtt). Ezzel kapcsolatban Athéné szerepe igen érdekes, ő folyamatosan a hősöket segíti, sokszor kimondottan Árész ellenében, pedig ő maga is, úgy tűnik, líbiai eredetű, és kígyóistennő vonásokat is hordoz. Talán nem megint csak valamilyen lázadás áll ennek a hátterében?

 

De, lássuk végre a medvét, illetve a vízi kígyót.
Van egy felettébb érdekes görög ábrázolás, amin az Aranygyapjút láthatjuk. Ott van a háttérben felhúzva a fára, ahogy szokásos. Az viszont egyáltalán nem szokásos, hogy a kígyó szájában ott hever ernyedten Jászón... és mellette Athéné felügyeli a jelenetet, ahogy azt Kadmosznál is tette. De mit csinál Jászón a kígyó szájában? Bizony nem úgy látszik, mint aki harcolna vele, és nem is az, hogy a kígyó falná befelé, legalábbis azt várná el az ember, hogy legalább kapálódzna, nem ernyedten hagyná magát. Szóval ha nem befelé megy, akkor bizony csak egy lehetőség van, hogy kifelé jön onnan, néhány nehéz nap után, amit a kígyó belsejében töltött! Ez pedig nem is annyira ritka, hiszen ismerünk egyéb héroszokat is, akik a szörny belsejében születnek újjá, ez néha kifejezetten egy vízi szörny, ahogy pl. Jónás esetében is.
És nem csak héroszok; a mítoszok és különböző vallási rituálék megőriztek szerte a világon egy olyan toposzt, miszerint a misztésznek a szörny belsejébe kell alászállnia, mintegy az alvilágba, vagy barlangba, ahol egy megszabott rituális idő letelte után onnan regenerálódva, vagy újjászületve jön elő (erről antropológiai és mítoszi kontextusban bőven beszámol a műveiben Eliade). Némely történet azonban megőrizte ezeknek a szörnyeknek egy másik arculatát is: bizony néha nem adták vissza azt, aki bement, tehát egyszerűen elfogyasztották azokat, sőt, rendszeres volt ezen szörnyek 'rituális' etetése, amiről itt már korábban szóltunk az emberhasznosítás kapcsán. Így rakták ki Andromédát a vízi szörnynek, Kadmosz bajtársait mind felfalja a Forrás Őre, Laomedón szintén a lányát akarja felajánlani Posszeidónnak, amikor az ráküldte a tengeri szörnyet. Az Argonauták is csak Médeának meg Orfeusznak köszönhetik, hogy nem hasznosította őket a kolkhiszi kígyó. A sors fintora, hogy a trójai Laokónt és gyermekeit, aki maga épp Poszeidón pap volt, az Athéné által ráküldött két tengeri kígyó öli meg...

Szóval van itt valami beszédes ellentmondásosság, egy szörny, általában kígyó, ami vagy magától, vagy rituálisan embert eszik, de egyes esetekben mint 'beavató' funkcionál és újraszüli a misztészt. Néha újraszületni mennek hozzá az emberek, néha áldozatot bemutatni neki, néha pedig megölni, amikor a kincsére fáj a foguk.
Kolkhiszban, azt sejtjük, működött valami, amit egy szörnyű 'sárkánykígyó' őrzött, és ami képes volt regenerálni a testet, és átvezetni a használóját a halál-misztériumokon...

 

A Kígyó, Jászón, az Aranygyapjú és Athéné, görög vázaképről.

 

Ezek után nézzünk néhány lenyűgöző párhuzamot az ősi Közép-Amerikából:

Az első a leírás szerint maga Quetzalcoatl... Ezzel visszakanyarodtunk megint oda, amiről korábban itt a Mayák, Aztékok és egyéb, náluk is régebbi amerikai népek kapcsán írtam: ott is elterjedt volt az 'elnyelő szörny', és kimondottan a 'szörny gyomrában' való újjászületés toposza, az igen ősi chalcatzingoi sziklavésetektől az uxmali Varázsló Piramisának bejáratáig. A fennmaradt indián kódexek láthatólag bőven tárgyalják az alvilági misztériumokat, viszontlátjuk ugyanazokat a képleteket, amiket a görögöknél és egyebütt: emberáldozatok, alvilági beavatások miközben az alvilági istenek felfalják a jelöltet, üstök és egyéb nyugtalanító alkímiai eszközök és athanorok amikben főzik őket és így tovább.

Azon is elmélkedtünk már, hogy az oda látogató európaik miként látták ezt, és valóban is látták ezeknek az ősi misztériumoknak a szörnyű maradványait miképpen gyakorolták, és hogy ez nagyban hozzájárult az őslakosok kiirtásához. Itt van némi korabeli illusztráció ehhez:


Első képen a 'szokásos' sárkánykígyók maya fajtestvérei, majd a második képen egy szelíd életkép a maya misztériumokkal; különösen érdekes a bal oldali jelenet... Végül egy jelenet a többszörös kígyószörny állkapcsai közt újjászülető hérosszal.

Összeesküvés-elmélet kedvelők számára hozok egy középkori híres kígyószörnyet: a milánói Visconti-ház jelvényállatát, a Biscione-t:

Hát mintha csak összebeszéltek volna az indián kódexfestőkkel, csak éppen a Viscontiak címer állatukkal együtt legalább 500 évvel előzik még Kolombuszt is, sőt, addigra már ki is haltak, és a Sforzák vették át a helyüket. A jámbor magyarázók ezt Jónásra próbálják visszavezetni, amivel végül is valami igazuk van, de csak annyiban, hogy a jáhvista kánon is nyilván úgy vette át valahonnan ezt a képletet. Azonban a valódi magyarázat a következő: Milánó környékén valaha egy nagy tó hullámzott, amiben egy rettenetes vízi kígyó lakott, leheletével megmérgezte a vizet, terrorizálta a lakosságot, emberevő volt, és főként gyermekekkel szeretett táplálkozni... A Viscontiak őse megölte a bestiát, és ennek emlékére emelte címerébe a szörnyet. Persze amolyan jó Héraklészi módra (aki a róla költött mítoszok alapján kiérdemelhetné az 'Ókori világ legfáradhatatlanabb hidrológiai mérnöke' megtisztelő címet), a legenda összeszövődött a tó fokozatos lecsapolására tett erőfeszítésekkel.

Végül lássuk az egyes görög héroszok küzdelmeit ezekkel a fura lényekkel:

Az elsőn Perzeusz a maga víziszörnyével, és Androméda. Aztán Héraklésznek kettő is akadt, az egyik a klasszikus vízi sárkány alakot öltó trójai vízi kígyó, aztán pedig a Hydra.

Maga Apolló isten volt az egyik leghíresebb kígyóölő, a Python a castaliai forrás mögötti sötét barlangban lakott... Apolló a szörny megölése után itt alapította meg a szentélyét, a titokzatos Omphalossal és a Tripoddal - tán csak nem a kígyó hagyatékai ezek?

Apolló és a szörny harca a delphoi múzeumból; majd ezüst érme a fiatal Apollóval és a tripodot őrző Pythonnal...

Kadmosz Apolló nyomdokait követi a Forrás Kígyójának megölésével, és hát az útirányt, ahol véletlenül rálelt a kígyóra, persze Delphoiban kapta:

 

És végül lehetetlen volna kihagyni Jankovics Marcell kitűnő megfigyelését, az alábbi két képet ő hozza a Nap Könyvében:

Az első a már látott Héraklész vs. trójai vízi szörny képlet egyik változata, majd jobbra, kissé meghökkentő ugrással megint a prekolumbiánus Amerikában vagyunk: egy mocsika ábrázolás. Összevetve ezt az egyéb ábrázolásokkal: a részletekbe menő hasonlóság nyilvánvalóan csak a 'puszta véletlennek' tudható be, ismerve, hogy hivatalosan az Óvilág és az Újvilág közt nem létezett számottevő kulturális kapcsolat...ugyebár...