borzimorzi Creative Commons License 2011.12.01 0 0 446

Na, akkor nézzük darabonkint, ha már.

 

1. új költségvetést kell készíteni

 

Stimmt. Vagy államcsőd lesz, vagy belátjuk, hogy álomcsőd van. OVi mert nagyot álmodni, csak az a baj, hogy mi ébredtünk fel nyakig a hideg vízben.

 

2. be kell vezetni a háromkulcsos (10-20-30 százalékos) szja-t

 

Nem feltétlenül szükséges szerintem, hogy a minimálbér is adózzon. De afelett OK a két kulcs. Arra azonban tekintettel kell lenni, hogy a sokmilliomodik forintot megkeresni képes embert nem kellene ettől eltántorítani túl magas adókulccsal, mert lehet, hogy inkább lazíani fog munka helyett, hiszen miért strapálja magát olyan pénz megkeresésével, amelynek 60+%-át úgyis elvonják? Tehát szvsz legyen egy mai jellegű, 20% körüli adó (nevezheted 16%-nak is, az idióta szuperbruttó miatt), de az nagyon magas összeghatárig, mondjuk évi 30 millió forint keresetig. Afelett aztán lehet egy 30%-os kulcs is.

 

3. adójóváírás nélkül se járjanak rosszabbul alacsony keresetűek

 

Erre egyelőre nem adott ötletet, csak azt tudja, hogy ez nem tetszik neki. Szerintem ez így nem gilt. Vagy mondjon jobbat, vagy hallgasson. A gyerekek utáni adójóváírás ma a legjobb, legtisztességesebb eleme az adórendszernek, kár lenne kidobni. Sőt, az összes többi szociális transzfer jó részét is ide kellene becsatornázni, a pénzbeli segélyek megszüntetésével és a természetbeni segélyezés bevezetésével. Csp is csak az első gyerekre járjon kp-ban, a többi gyerekre csak adójóváírás formájában. Azok, akik magukat se képesek eltartani, ne a gyerekgyártásból akarjanak megélni!

 

4. kétkulcsos áfa

OK, de csak az alapélelmiszerek kerüljenek a kedvezményes körbe, meg az alaprezsi tételei: gáz, víz, villany.

 

5. megszüntetni a különadókat

Önmagában helyes. Jelenleg a banki különadók miatt az állam maga is érdekelt abban, hogy a bankok minél durvábban nyúzzák a népet. A profitjuk növelésével nő az adóalap is. Ha viszont megszüntetik a különadót, a PSZÁF kezébe nagyon komoly korbácsot is kell adni. Nemcsak úgy, hogy a törvénysértő vagy jóerkölcsbe ütköző ÁSZF-ekért és más gyakorlatokért minimum 50-100 milliós bírságot szabjanak ki, hanem úgy is, hogy az ilyet bejelentő magánszemély kapja meg a bírság 20%-át. (Persze, limitálni kell, hogy egy ember 3 évente csak 1 bejelentést tehet.)

 

6. megszüntetni a szja-ban a gyerekkedvezményt

NEM.

 

7.ingatlanadó bevezetése

OK, de alapból csak nyaralókra és nem lakott ingatlanokra. A lakottak esetén talán akkor, ha egy oda állandóra bejelentett személyre 100 nm feletti hasznos alapterület jut.

 

8. egészségügyi reform

IGEN. Részfinanszírozás rulez. Mégiscsak kabaré, hogy 20+ éve fizetem a tébét, de ha valami műtétet jól és gyorsan akarok megcsináltatni, akkor privátim 100%-ot kell fizetnem. A tb még annyit se ad hozzá, amennyit ugyanazon beavatkozás tb-alapú elvégzéséhez adna és akkora késéssel sem, mint amekkora akkor lenne, ha kivártam volna a várólistájukat. Konkrétan 0,00 forintot ad.

 

9. nyugdíjreform

IGEN. Ab start legalább havi 5ezer tb-járulékot vonni minden olyan nyugdíjból, ami a minimélbért legalább 5ezer forinttal maghaladja. És ahányszor meghaladja ezt az összeget, annyiszor 5ezret vonni z a feletti összegből.  Állami pillérből kapható nyugdíj összegét maximalizálni 2,5 havi minimálbér összegében. Özvegyi nyugdíjak eltörlése.

 

10. bocsánatot kell kérni a magyar társadalomtól

Na, ennek kellett volna az elsőnek lennie!

 

Kb. így látom.

 

Üdv:

b

 

Előzmény: lujo2 (23)