néha azt gondolom mindannyiunknak az lenne  a legjobb ha soha nem jönne többé.
ha nem kéne újra és újra szembesülni a gyerekeknek a széthullott családdal, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan.
tudom, hogy először nekem kéne nagyon erősnek lennem és sokszor érzem úgy, hogy menni fog, de valami mindig visszalök.
tudják, hogy nme vesztették el az apukájukat de szükségük van a családra, arra, ami eddig volt.
én meg keresem a miérteket, hogy hogyan jutottunk idáig.
hogy miért nem beszélt a problémáiról, hogy miért gyűjtögette, majd egyszer csak elment.
folyamatában meg tudtuk volna oldani, de ha valaki nem beszél, nem mondja el mi bántja, hogyan tegyem jobbá ?
olyan dolgokat is mondott, amiket álmomban sem gondoltam volna, hogy érez.
miért nem tartota fontosnak elmondani ? megjavitani ? tenni érte ? együtt, közösen. 
éreztem , hogy valami nem stimmel  úgy fél éve és próbáltam tenni dolgokat de falakba ütköztem éreztem a makacsságot a kőkemény ellenállást. 
miért van ez ?
nem értem.
bocs, ne haragudjatok, de olyan jó leirni ezeket, és bár soha nem kéne.