Egykor nagy divat volt a városlakók körében Baja külterületi részein "hobbit" tartani, az arra affinitást érzők számára jól jött egy kis szabad levegőn való tartózkodás, a föld-, a gyümölcs- vagy szőlőműveléssel kapcsolatos mozgásterápia, arról nem is szólva, hogy mennyivel ízesebb egy saját magunk által megtermelt bármi is annál, mintha egy zöldségesnél vennénk meg.

Sajnos ennek a szép népszokásnak az utóbbi egy-két évtizedben leáldozott, fokozatosan utáltatták meg a szorgalmas emberekkel a gazdálkodást azok a fosztogatók, akikről egykor ekként szóltak: ami nem parázs és nem mozdony, annak lába kel. Na ez ma már nem igaz, mert a "vasazók" modern eszközeikkel nem csak egy mozdonyt, de még a vasúti sínt is könnyedén ízeire szedik jó bevétel reményében.

Ebben a műfajban köztudottan a cigányság egy arra hajló része jeleskedik, a szorgosabbja, mert azért van ezzel tennivaló derekasan: felderítés, kiszállás, figyelőhálózat felállítása, bontás, szelektálás, szállítás, áralku az átvevőhelyen, osztozkodás, alibi, egyszóval átfogó stratégiát és jó szervezőkészséget igénylő tevékenységről van szó, aminek meg kell, hogy legyen az illő díjazása.

Baján az ember azt hinné, hogy a IV. kerület a többihez képest kivételt képez, lévén itt található egyrészt a helyi cigány önkormányzat székhelye, valamint egy olyan cigány közösségi ház is a kultúrszomj csillapítására, mely a pozitív diszkriminációban mindig is jeleskedő Város nagylelkűségének köszönhető.

Nem, kérem, alapos tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy a közvetlen közelség védettséget képes jelenteni. A mai üzemanyagárak mellett ésszerűbb minél közelebb megélhetési forráshoz jutni, ergo ma már a szlogen mard azt, ami karnyújtásnyira van tőled, hogy ne keveredj magas kiadásokba.

A szememben a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke lényegében a nagy tiszteletet övező vajda tisztséggel megegyező, ezért alkalmasint őt szoktam megkérni, próbáljon már a megszokottaktól nagyobb figyelmet szentelni áldott népére, hiszen nekik sem jó az, ha ellenszenv övezi a jelenlétüket. Ez négy-öt alkalommal is megtörtént már, de úgy tűnik, nem igazán van foganatja a kérésnek. Aminek előbb-utóbb az a réteg fogja e teszetoszaságnak kárát látni, mely ma még talál így kenyérre valót, de ha mindenkivel megutáltatják a szorgoskodást, és gazda nélkül maradnak a hobbikertek, akkor bizony nem marad más hátra, mint egymásban keresni azt, amit eddig még a "magyarok" által sikerült megtalálniuk.