Tisztában vagyok vele, hogy a tegnap látott produkcióba iszonyatos mennyiségű munkát öltek a résztvevők, mindezt merő elhivatottságból. Minden tiszteletem az övék. Nagyon is meg kell becsülni, hogy olykor-olykor a mi fiaink és lányaink is előrukkolnak ilyen nem éppen mainstream alkotásokkal. Remélem, ezután is megteszik, egyre többször, egyre nagyobb közönség előtt. Hogy aztán katarzis vagy keserű szájíz marad utána, az néha akár nüansznyi dolgokon, sőtmitöbb, pusztán a szerencsén is múlhat.

Nekem ezúttal az utóbbi (mármint a keserű), de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem, nem, soha többet! Annál sokkal jobban kedvelem az Cryingot.

"Nem írogatok az XY színházba sem, hogy legközelebb ne haljon meg a Rómeó mert az olyan szomorú és emiatt szarul van megírva a darab."

Naná, hogy nem. Én sem. Ha értenék a komponáláshoz, akkor sem szólnék bele, hogy mi hová kerüljön a kottában. De a sztori mellett a rendezőnek, dramaturgnak, díszlet- és jelmeztervezőnek, technikai személyzetnek, sőt még a színészeknek is van egy kis szerepük abban, hogy a végén vastapsal jutalmazzuk-e Rómeó halálát. És tegnap nem minden volt a helyén.

Az egy dolog, hogy az új album elsőre élőben nem tetszett (Shakespeare sem csak R+J szintű darabokkal jeleskedhet), majd az album (többszöri) meghallgatása után eldől, hogy mennyire kerül közel a lelkemhez. Amivel problémám volt, nem is ez elsősorban, de nem akarom ismételni magam. Mindazonáltal abban, amit ide írtam, nem fanyalgás, vagy ártó szándék vezérelt.