Szorgos Creative Commons License 2011.11.06 0 0 10019

A pasi úgy került a női részlegbe, hogy egy helyiségben van 2 fülke az egyik a női a másik ffi. Mivel a ffi. foglalt volt így bement a nőibe. Na ezen is kiakadtam rendesen, mert végre szét lett választva erre mi haszna.(?)

Kérdeztem a kollegát, hogy sose látott még krimit? A bűnjelet nem szokás megsemmisíteni, ha nem húzta volna le akkor ki lehetett volna deríteni, hogy kié a csikk. Természetesen nem DNS vizsgálatra gondolok, főleg nem egy klotyóban elázott csikkről, hanem a márkajelzésre.

A főnökön is csodálkoztam, hogy csak így bemondás alapján büntet 8 embert.

Most persze meg lesz a jó hangulat, hogy mindenki a másikra gondol.

Én viszont nem írtam alá és hétfőn megkapja a pasi tőlem a magét ezért, hogy több embert egymásnak ugrasztott.

Külön papírokat nem kaptunk, csak egy pár soros fenyítést kellett aláírni. Aki sietett haza az aláírta én azt írtam a nevem helyére, hogy "nem ismerem el".

A munkahely egyébként jó és talán túl laza is.