Ősrégi kultikus hely volt a Hermon hegység (a föníciai Szírjon), több helyen Baál-Hermonként említik, ez a terület volt Baál kultusz központja. A legenda szerint Nimród légjárműve is a Hermon hegyre hullott le.

Énoch Könyve szerint a lázadók a Hermon hegység egyik csúcsára, az Ardisra szálltak le. Hermonnak nevezik az Antilibanon déli részét, az ősi Izraeltől északkeletre. A régi zsidó szövegek azonban rendszeresen pontatlanul nevezik meg a földrajzi helyeket, s ez máig sok vitát okoz a kutatók közt. Herbert Haag bibliakutató szerint a "Hermon": „az egész Antilibanonra vonatkozik”, s csak néha utaltak úgy rá, mint annak déli részére.

 

Ez azért is fontos, mert Anti-Libanon (az ókori Coele-Syria) sosem volt Izrael része. Charroux Baált az egyik legfőbb vénuszi beavatónak mondja. Az Anti-libanon és Libanon hegység közé beékelődve, a szír árok legmagasabb pontján van Beka-vögye, ami valóban ideális hely egy bolygóközi leszállásra, támaszpontra. Itt van az ősrégi Baalbek is. Ez lett volna a lázadók leszállási körzete?

 

 

A régi zsidó szövegek arra mutatnak, hogy volt valamiféle rejtett kapcsolat a jeruzsálemi Sion hegy és a "Hermón-hegy" közt (néha furamód azonosítják is a kettőt). Azt tudnunk kell, hogy a legrégibb időkben a jeruzsálemi Templomhegy (Sion) a lázadók vezérének, Azazelnek kultuszhelye volt. Tudelai Benjamin mikor 1160-ban erre járt, útikrónikájában megemlítette, hogy  hallott egy helyi mondát arról, hogy Baalbeket Asmodeus, az egyik lázadó angyal építette. Külön ezoterikus (sőt, talán alkímiai) értelme lehet, hogy a „Hermon harmatja” leszáll a Sion hegyére, ahol a frigyládát őrizték (Zsolt 133, 3). 

 

A tudósok is felfigyletek arra, hogy a Libanon és Anti-Libanonban aránylag gyakran találni 4-5 cm-es tektitdarabkákat. Az üvegszerű tektitek eredete máig nem tisztázott, hiszen nem meteoritok, mégis sok jel val ara, hogy a kozmoszból kellett érkezniük (ráadásul éppenséggel a tektit név alatt különböző mérteű és különböző módon létrejött, megolvadt üvegdarabkákat is nevezünk egyszerre). Mateszt Agreszt belerusz tudós már 1961-ben azt hangoztatta egy tanulmányban, hogy ezek a földön kívüli látogatókhoz kapcsolhatók, ugyanis a libanoni tektitek - s itt az ameriaki Ralp Stair vizsgálataira hivatkozik-  ezek radioaktív berilliumot és alumíniumot tartalmaznak. Agreszt szerint  a tektitek idegen űrhajósok rakéta lövedékei lehettek, mellyel bolygónk atmoszféráját vizsgálták.

A magyar Indy János azonban "jobb" eredményre jutott: sorra véve az érveket, megállapítja, hogy sem a Földön, sem a Holdon olvadt a tektit, de nem is a Naprendszeren kívül (na most a Vénusz belül van). Majd megállapítja, hogy „az üveget valakik valahol fémformába sajtolták” és vákumkemencében hevítették. Indy szerint a tektitekkel eredetileg űrhajók kerámiaburkolatát fedték. Már 1958-ban rájöttek a tudósok arra, hogy a tektiteket kiválóan alkalmazhatnák bolygóközi űrhajók hővédő pajzsának. Indy megjegyzi, hogy egyes tektitek mindössze 5000-16.000 évesek, azaz abban az időben keletkeztek, mikor az ember a fejlődés útjára lépett.

 

Damaszkiosz ókori szerző pedig beszámolt arról, hogy Aszklépiadész 5. századi filozófus, mikor vándorútján Iszidórosszal Baalbek határába értek, megmászta a Libanon hegyet, és rengeteg baitüloszt, azaz szent követ látott szétszórva. Kérdezem, hogy errefelé nem-e a tektiteket nevezték az ókorban baitülosznak...?