Szégyellem magam!!
Nyílt levél a Kispesti Női kézilabda Klub vezetőihez és tagjaihoz, a nagyszerű Mohácsi szurkolókhoz és minden érdeklődőhöz.
1, A két egyesület és az én személyes jó kapcsolataimra hivatkozva, a Kispest vezetők első kérésére belementem, hogy a mérkőzés szombaton legyen, így a szurkolóik részt tudjanak venni a kézilabda mérkőzésen is. Erről a szurkoló táborról minden médiában, csak pozitív hangon nyilatkoztam, mindig beszélgettem velük. Lehetőséget adtam, hogy a szurkoló táboruk ilyen nagy létszámmal legyen jelen. Szégyellem magam!!
2, Három héttel ezelőtt Pécsett beszélgettem a Kispesti egyesület elnökével, Ujj Péter úrral.
Aki egy sportbaráti eszmecsere alatt biztosított arról, hogy mehet bárki a mérkőzésre, ő garantálja a biztonságát. Elhittem. Szégyellem magam!!
3, A vezérszurkolónk Réti Ferenc kérésére,3 nappal a mérkőzés előtt felhívtam a Kispesti egyesületet konkréten Sarkadi Bálint technikai vezetőt, akiben egyébként a sportágat és az egyesületét nagyon szerető, szimpatikus embert ismertem, az elmúlt 1-2 évben. Ő elmondta, hogy előző nap beszéltek róla és a mérkőzésen megerősített rendezői gárda és rendőri biztosítás lesz. Elhittem. Szégyellem magam!!
4, A mérkőzést közvetlenül megelőző fogadalomtételnél, kértem a játékosaimat, hogy ezekért a bátor szurkolókért, még jobban tegyék oda magukat. Pedig mondhattam volna azt is , hogy inkább kapjunk ki, de ne tegyük ki ilyen megaláztatásnak és fizikai fájdalomnak, remélem mondhatom, sportbarátainkat. Szégyellem magam!!
5, Miután az atrocitás még a mérkőzés ideje alatt történt, nem lehettem ott az elsősorban
és megpróbálni segíteni, vagy szenvedni ezekkel a srácokkal.
Szégyellem magam!!
6, Nem a saját testi épségemért, de a játékosaimért aggódva, későn mentem ki a csarnokból, már semmi segítséget nem tudtam nyújtani. Szégyellem magam!!
7, Az egész viselkedésemre csak annyi mentségem lehet, hogy jóhiszeműen és sportemberhez méltóan jártam el . Ennek ellenére, nagyon: Szégyellem magam!!
Remélem, hogy minden sértettnek a teste és a lelke is mihamarabb meggyógyul és továbbra is a csapatunkat fogják segíteni, hangjukkal és bíztatásukkal.
Tabajdi Ferenc
MTE felnőtt edző és szakkosztályvezető