Kedves Barátaim! Tisztelt Olvasók!

Féléves és elviselhetetlenül aprólékos munkával elkészült „A zene marad” hang- és képanyaga.
Ottó Tivadar és Póka Egon hónapokat dolgoztak végig a két kiadványon, amihez a DVD vágása, szerkesztése és rendezése miatt magam is kénytelen voltam csatlakozni. (Mivel soha nem nézem, vagy hallgatom a saját dolgaimat, most megkaptam.) A lemezen egy hangot sem javítottam, csupán a dalok közötti összekötőszövegeket kellett kivágnunk, hogy a lemez guruljon. (Ám a filmfelvételen több, nem zenei dolog is helyet kapott.)

Utólag elmondhatom, – egy kivétellel – szándékosan nem játszottuk mások szerzeményeit, így például a „Hey Joe”-t, mert saját dalainkkal akartunk búcsúzni. Tudom, hogy ezzel csalódást okozhattunk néhány embernek, akik bizonyos dalokat feltétlenül elvártak. Ezek leginkább mestereink szerzeményei, akik felé már számtalan módon és alkalommal kifejeztük hálánkat és tiszteletünket. Ezúttal „csak” képekkel idéztük fel őket az előadáson, de a borítókban és a filmen is láthatók.

Mint azt előzetesen jeleztük, az anyag a HBB legutolsó felállásnak búcsúja volt. Póka Egon, Tátrai Tibor, Solti János és én alkottuk  a csapatot. Deák Bill Gyulát 2008 végén felkértük, hogy szálljon be közénk, ám ő ezt visszautasította. Mégis megtiszteltük azzal, hogy vendégként meghívtuk. Mellette Madarász Gábor, a „Circus Hungaricus” zeneszerző-gitárosa játszott még velünk.

A két előadást több, mint 20 000 ember tekintette meg, ezt azóta sem tudtam feldolgozni. Juhász Balázs fotóművész ezrével készített képeket, melyek jelentős része a közönségről készült, így ezt a könyvecskében megjeleníthettük, nem beszélve a – szerintem – hihetetlenül szerencsés címlapfotóról, amely tükrözi azt, amit kaptunk ezen a két estén és az ezt megelőző 33 évben.

Magánkiadásban jelentetjük meg az anyagot, megtartva az összes jogot. Így a koncertfelvétel utóélete a mi kezünkben van, nem viszik el külföldre a multinacionális cégek, hogy raktáraikban magyarul nem tudó és a hazai zenei életet egyáltalán nem ismerő igazgatók és producerek döntsenek majd, hogy érdemes-e 50, vagy 80 példány utánnyomására energiát fordítani. Olyan anyagi ajánlatokat kaptunk „visszatérítendő előleg” formájában, hogy évekig törleszthettünk volna a „royalty”-ból, azaz az előadói jogdíjból, amíg az ő befektetésük megtérül és csak ezután kaphattunk volna valami alamizsnát.
A filmfelvétel joga is a kezünkben van, így mi dönthetünk, kinek adjuk el. (Képzelhetik, hány tévéadó jelentkezett a lejátszásért!)

A példányszám kicsi, nincs pénzünk reklámra, a támogatást a stúdiómunkákra fordítottuk. Így a két kiadványt csak az általunk elérhető és megbízható csatornákon terjeszthetjük, azaz, mindenhol nem lesz kapható. Országos dedikáló-turnét szervezünk, hogy 15-20 nagyvárosba így eljusson az anyag. A honlapon keresztül is megrendelhető lesz. Terjesztőt is találtunk, aki megpróbálja több elárusítóhelyre eljuttatni a „terméket”.
Mint érezhetik, láthatják, a hatvanas évek generációjának ideje és zenéje lejárt. Sajnos, a bluesnak is vége. Az újabb nemzedékek másképp élnek, gondolkodnak, zenélnek, másban fejezik ki magukat. Ez a dolgok rendje.


A Hobo Blues Band is befejezte. Nem volt siratás, temetés, nincs gyász. Boldogságos búcsú volt.
Önök tették azzá. Köszönjük.


Mindannyiukat hálás szívvel üdvözlöm.
Hobo.

Piliscsaba, 2011. október 16.