Güsziológus Creative Commons License 2011.10.16 0 0 33965

OKT

Katalinpuszta - Ősagárd

 

Ez az egyik "mumus" szakasz, legalábbis számomra.

Örülök, hogy sikeresen eljutottam Ősagárdra!

 

Egy apróság.

 

A Török-rét (itt találkozik a K- és a P-) után az Agárdi úton ballagunk, majd egy elágazásnál mi a baloldali úton folytatjuk, a jártabbnak tűnő széles út jobbra el.

 

10 évvel ezelőtt errefelé még kerítést kellett mászni, most már nincs akadály, DE.

A térkép azt mutatja, hogy egyenesen kell felfelé menni, a Nagy-máj csúcsától (371 m) nyugatra.

 

A tetőn keresztút van, és egy jó állagú ház, körülötte minden, ami egy hangulatos tanyázáshoz szükséges.

Régen is volt ház, most jobb állapotúnak tűnt, mint ezt megelőzősen.

Határozottan emlékszem, hogy az út nem tört, egyenesen kellett tovább menni, lefelé.

 

A mostani túrán az volt az érzésem, hogy a térképen is jelzett szekérúton balra mentem a jelzett úthoz képest, voltak jelzések is, jó régieknek tűntek.

Derékszögű volt a kanyar jobbra, úgy ahogy az a térképen lévő, nem jelzett szekérút mutatja.

A táv kb. 200 méter volt a házig, ez is stimmel.

 

Jól gondolom?

 

Már előzős alkalommal is belefutottam a problémába, akkor visszamentem az egyre romló minőségű útról, és követtem a jelzéseket. Eljutottam a dőútra, ezzel a problémát letudtam, de most figyeletem, és le is tudtam írni.

 

 

Más.

 

Mielőtt elhagyjuk az erdőt, régebben a jelzett út "bebújt" egy alig látható szekérútra, de az felgazosodhatott, nem használták.

Kicsit késésben voltam, ezért nem kockáztattam, de úgy tűnt, mintha a régi út ki lenne tisztázva.

Picit rövidebb és hangulatosabb.

Természetesen belefut a járt útba, és azzal együtt hagyja el az erdőt.

 

Innen már nem lehet eltévedni.

 

A Naszály amúgy jól járható, egy kis nedvesség nem ártana!

K+ jelzésű út vezet a Bik-kúttól a Gyadai-rétre, ez jó.

A forrás gyengén csöpögött, a környék rendezett.

Ritkán van időm pihenni, most úgy intéztem, hogy legyen.

Kellemes perceket töltöttem az egyik asztalnál.