A legtitkosabb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, kikacagsz.
Ez az, amiért magamon nevetek, és titkom roncsait gúnyba bújtatom.
Félvállról veszem gyötrődésemet, mert félek, hogy különben Te tennél így.

A legigazibb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, hogy nem hinnél nekem.
Ezért öltöztetem őket a hazugság köntösébe, és ezért mondom az ellenkezőjét annak, amit akartam. Nevetségesnek tüntetem fel gyötrelmemet, nehogy Te találd azt megcselekedni.

A legékesebb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, hogy nem fizetsz majd hasonló értékkel.
Azért beszélek Veled keményen, és dicsekszem érzéketlen erősségemmel.
Megbántalak, mert attól félek, hogy sosem fogod megtudni, mi a szenvedés.

Vágyom hallgatagon ülni melletted, de nincs bátorságom, mert attól félek, hogy szívem kibuggyan az ajkamon.
Ezért fecsegek és csevegek vidáman, és így rejtem szívem szavaim mögé.
Nyersen bánok gyötrelmemmel, mert félek, Te találnál így tenni.

Vágyom távozni oldalad mellől, de nincs bátorságom, mert félek, hogy felismered gyávaságomat.
Ezért tartom fejem oly magasra, és jövök vidáman hozzád.
Szemed állandó villanásai örökké ébren tartják szenvedésemet.

(Rabindranath Tagore)