Az, ha én valamiben következetlen vagyok, nem jelent túl sokat egy-egy modell objektív igazságtartalmát és/vagy használhatóságát illetően.

A témáról: azt hittem, hogy ez a "determinált celluloid"-hasonlat valami érdemi dolgot is akar kifejezni. Úgy, mint pl. a Novikov-irány: miszerint az időutazó történetek közül a legkisebb hatás elve éppen azokat választja ki, aminél elkerüljük a létezési paradoxonokat (konzisztens történetek). Tehát, nem csak átfogalmazzuk a nemtudásunkat másképp (ahogy nekünk frappánsabb), hanem a probléma hogyanjára mondunk érdemi dolgot.

Novikovék törekvése egyrészt imponáló, hiszen egyszerű modelleknél bebizonyították (elméletben) az elvüket; és ha sikerül általánosítani, azzal a modern fizika főáramába kapcsolnák be ezt a területet. Másrészt biztosan nem a teljes és végleges válasz a kauzalitási problémákra, hiszen csak spontán lejátszódó folyamatokra értelmezhető. Ahogy a mindennapokban is, a legkisebb hatás elve nem fogja korlátozni azt, hogy egy kísérletező szándékosan ne arra a pályára küldje a folymatot, ami különben extremális lenne a hatáselv szempontjából. Illetve, csak olyan módon lehetne ezt is belefoglalni - hogy a hatáselv a lelki történéseket, döntéseket is kormányozza - ami szerintem nyilvánvalóan lehetetlen.