Szervusztok!

 

Talán túlzás lehet egy szégyentáblának nevezett helyre feltenni a sztorimat, mivel bennem semmiféle neheztelés vagy hírnévrontási szándék nincs, ugyanakkor remélem, hogy mások legalább okulnak belőle és nálam rámenősebbek lehetnek, ezzel jót téve az állatkájuknak.

 

Napóleon a fiatalabbik spániel kutyánk (sz 2005jun) a nagy mókamesterünk tavaly novemberben, egy péntek délután, mikor hazaértem roppantul fájlalta a mellső egyik könyökét.

Nem enyhült a fájdalma, ígyhát elvittem még a nyitás előtt negyed órával, tehát a törést követő 2-3 órán belül az állatorvoshoz. Nem akarok neveket írni, egy olyan rendelő, ami egy cég Dunakeszin és Veresegyházon is (ahol lakunk). Megröntgenezték és kiderült, hogy szegénykémnek a könyökízülete ment ripityára. Alig akarták elhinni, hogy nem ütötte el autó, illetve semmit nem tudtam, mert kb fél órára mentem el otthonról és ez lett. (Azóta sem derült ki az ok)

Én úgy vittem, hogy akár azonnal műtsék meg. Hát azt nem lehet. Mert a friss törésnek meg kell nyugodnia. Így következő keddre beszéltük meg.

A hétvégén azért volt egy próbálkozás, de ott is maximum hétfőn vállalták volna.

Kedden meg is volt a műtét. Tudni kell, hogy  ízületbe menő törés, tehát szakmailag a legmacerásabb. Összerakták neki, drótal, szegecsekkel. Elkezdett gyógyulni, bár nem terhelte úgy, ahogy a dokik szerint kellett volna. Aztán egy rossz mozdulat és egy feljajdulás és egy hónapra rá egy újabb műtét, mert az egyik (rögzített!) törés szétnyílt.

Újabb műtét, újabb remények.

Aztán az összes létező megoldás a rehabilitációra. Torna, nyirokmasszázs, hidroterápia, táplálékkiegészítők stb stb.

De sajnos ő nem lett soha többet teljes értékűen járni tudó kutya. Az egykori szaladgáló önfeledt mókamesterünkből lett egy sánta nyomorék, aki 50 méterenként leül, mert a háromlábú sántikálás lefárassza, alig terheli a rossz lábát. Ha szaladni akar, egyszer-egyszer rááll, de be is szűkült az ízület és nagyon érzékeny, hidegre, frontra stb.

A közelmúltban egy rossz ugrás után újra feljajdult, röntgen, majd kiderült, hogy nem forrt össze a csont. Pff.

Javaslat: amputálás vagy kimerevítés.

Mi szerettünk volna más véleményét is meghallgatni, így bevittük az egyetemre egy szaktekintélyhez. Ő elmagyarázta, hogy az ízületbe menő töréseknél mennyire számít az időfaktor, hogy mielőbb megműtsék, hiszen ahogy a csontszövet kezd gyógyulni a törés után és nincs összerakva, nem is fog úgy beforrni, ahogy kéne. Apró mikromozgások miatt meg pláne.

Tehát ebből az állt össze, hogy időhúzás volt az, hogy „hagyjuk a friss törést megnyugodni”, nagyon bánom, hogy nem ragaszkodtam az ott azonnali beavatkozáshoz.  Mellékelek egy cikket a Kutya című lap egyik 2007-es számából. (jól látszik a szkennelésen a forrás, de ha bármi jogot sért, kérem jelezni, mert akkor leveszem)

Itt is így zajlott minden, csak ott a gazda rámenősebb volt és huszadszorra sem adta fel. Olvassátok csak el a cikket!

 

 

Nekem ott van lelkifurdalásom, hogy – korábbi tapasztalat híján – elhittem mindent és hagytam akaratlanul is, hogy túl soká legyen a műtét. Így sajnos szegény kis „kölyköcskénk” élete hátralevő részére gyakorlatilag rokkant marad.

Nem értem, hogy miért kell mindig mindig csak várni és várni. Pedig nem vagyunk spórolósak, akkor is mindent megadtunk neki és bármibe belementünk volna és ezt tudják rólunk az állatorvosok is. A doki amúgy rendes volt és beleadott apait anyait a műtétbe. Nem rajta múlt a késedelem, mert aznap ő nem rendelt, hanem a kollégái adták az időpontot. Az mondjuk nekem viszont kissé aggályos, hogy egy rögzített törés hogy a fenébe tud elmozdulni. Hogy volt rögzítve?