Az itt szerzett tapasztalataim alapjan a hithez valo ragaszkodast leginkabb a kogniziv disszonancia irja le. Eszrevehetoek az ebbol fakado szorongast enyhito cselekvesek: sajat dontesem felertekelese, es annak ellentmondo allitasok figyelmen kivul hagyasa.

A folyamat talan nem hazugsaggal kezdodik, hanem a hit alapjainak feltetelezesevel, gondolatkiserletekkel, beleelessel, a hit letrejottevel es megerosodesevel, ami az egyen szamara sajat valasztasanak tunik ekkor meg. Ahogy hite megerosodik, ugy kezd el egyre jobban ragaszkodni hozza. Vagyis ez egy "csapdahelyzet" az elme szamara (csapdahelyzet az, amikor belesetalva nem tudjuk meg, hogy csapdaba kerultunk, de meg utana sem, kelloen hosszu ideig; kivedhetetlen)
De ez csak azok szamara jelent csapdat, akiknel a kognitiv disszonancia szamukra kezelhetetlen stresszt okoz (vagy a vedekezo reakciok tul konnyen beindulnak?), mivel az - jobban mondva ez emiatt beindulo tudatos/tudattalan elharitasi mechanizmus - meggatolja, hogy szembenezzen a vilagnezetet cafolo tenyekkel.

Feltetelezesem szerint a vedekezo mechanizmus nem tudatos, es annak kontrollalasa sem magatol ertetodo emiatt, igy ezek feltetelezesevel a hitet nem hazugsagnak vélem, hanem a jellem es a hit megfelelo kombinaciojabol letrejovo csapdahelyzetnek.