Üdv mindenkinek.

Erzsébetfalvai és Kossuthfalván történt események után kutatva, olvasgatom, lapozgatom a Vasárnapi Újság lapjait. Néha-néha Soroksár neve is, előkerül valamilyen hírrel kapcsolatban.

Az alábbi pedig egy érdekes kis írás, igaz, ma már nem divatos formában, régies szavakból szőtt mondataival, de világos gondolat mentén haladva, semmi nehézséget nem okoz az értelmezése. Nekem nagyon tetszik.

 

  

 

A SOROKSÁRI VÍZIMALMOK TÁJÁN.

Aki megunja a főváros utczáin végig robogó kocsik zaját hallgatni, az ujságáruló gyerekek kiabálásába belefárad s eltelik a fényes kirakatok szemlélgetésével is, nagyon  hamar átvarázsolhatja magát olyan világba, a hol mind eme nagyvárosi dolgok hiányzanak, ahol még  szinte ősi állapotokat talál, akár csak száz mérföldnyire ragadná magával valami táltos, vagy bűbájos a főváros tornyos, kupolás palotái közül. Nem is kell éhez sem táltos, sem bűbájos, de még csak villamos kocsi se ; valami nagy kirándulásra se kell felkészülni. Egyszerűen csak kimegy az ember az összekötő vasúti hidhoz, aztán sétál szépen lefelé, déli irányban a Duna - parton. Nem soká megy, már eléri az úgynevezett soroksári holt -Dunágat.  És ekkor már egész más világba jutott. Hátamögött a hosszú, keskenyvashídon átrobogó vonatok zakatolása időnkint figyelmezteti még a czivilizált, gőzzel, villanynyal, gépekkel dolgozó, lázas munkában fáradó világra, de csakhamar ezt is elfelejti, hiszen ott látja maga előtt azt a másik világot, a mely még szinte érintetlenül megmaradt a maga régi valóságában. A  parton pátriarkhális vízimalmok kelepelnek csendes zakatolással, az itt ott még úszkáló jégtáblák közt vadkacsák, sirályok csaponganak egész otthonosan s hogy a kép teljes legyen, nem hiányzik a halász sem, aki nem holmi czifra, újmódi szerszámmal halászgat, hanem olyan régi készséggel, a milyennel már szépapja is fogdosta a harcsát, potykát, keszeget.

A különbség csak az, hogy még akkor ritkán húzták ki a hálót zsákmány nélkül, most meg ritkán akad bele egy-egy sovány keszeg. A molnárnak sincs már annyi dolga, mint hajdanában, mert, sajnos, mindenféle óriási gőz lisztgyárak emésztik már el a gabona javát.

Sőt a vadkacsák, sirályok száma is megfogyott a régihez képest; rajtuk is megérzik a hátultöltő puska hatása. De azért csak úszkálnak, csaponganak, a molnár őrölget, a halász halászgat szépen, csendesen mindaddig, míg egyszer csak majd azok a távolról füstölgő nagy gyárkémények idáig elhatolnak s elseprik az egyszerű ősi élet utolsó nyomát is.

 

VASÁRNAPI ÚJSÁG. 1905. 9. szám 138. oldal