A természetjárás populáris információforrásokon (közösségi oldalak, kereskedelmi csatornák) való népszerűsítését reménytelennek tartom. Igazad van, ez egy szubjektív vélemény, de nem szeretném kipróbálni az ellenkezőjét. A Csóványos geodéziai tornyából való leugrásnak a túlélését is reménytelennek tartom, de ennek sem szeretném kipróbálni az ellenkezőjét.

Jó, egy kevésbé hülye példa. Szűk egy hónapja jártam be a Mátraverebély – Hollókő szakaszt. A verebélyi cigánysoron többekkel beszélgettem, vásároltam a hihetetlenül szegényes kisboltban is. Szóba kerültek a problémáik, miért nincs zebra a 21. úton, stb. Eszembe sem jutott, hogy a természetjárás szépségeiről számoljak be nekik, vagy az OKT bejárására buzdítsam őket. Azon a helyen, abban az időben, a népesség ezen körében semmi értelme nem lett volna. Ha valaki ki szeretné próbálni ennek az ellenkezőjét, rajta.

Nem hiszem, hogy pl. Szolzsenyicin: Gulág szigetcsoport c. kötetének az elolvasására, annak menő voltára biztatnának a közösségi oldalak, vagy a kereskedelmi csatornák. (Nem, nem szeretnék meggyőződni az ellenkezőjéről.) Kell egy tapasztalt, ha úgy tetszik bölcs ember (szülő, nagyszülő, tanár, Mester – így, nagybetűvel), aki a megfelelő pillanatban a megfelelő kézbe csúsztatja ezt a kötetet (is). A természetjárás iránti szenvedély elplántálására is így nagyobb az esély, ha úgy tetszik apáról-fiúra, mesterről-tanítványra.

„Az ismerethiányra büszkének lenni - szerintem messze nem dicső dolog.”

Vigyázz, a probléma nem ennyire egyszerű. Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy az elmúlt évtized valóságshow-inak fel tudom-e sorolni a szereplőit abc- és kronológiai sorrendben, akkor büszkén válaszolom azt, hogy nem, ezen ismereteim hiányosak – ezt nem tartom „nem dicső dolognak”. Nos, attól függően, hogy mennyire vagyok szigorú önmagammal, a környezetemmel, vagy a társadalommal szemben, elég széles lehet azon ismeretek köre, amelynek nem ismerése legalábbis nem szégyen, sőt!