"Enkiről, Zúról, Lugalbandáról és az ősi támaszpontjukról lenne még hozzátennivalóm, de már nem akasztalak meg Mózes tárgyalása előtt (itt főleg a a Vénusszal való kapcsolat jött nekem elő, amit nem hoztál fel)."
Az jöhet, én ha jól emlékszem közvetlenül még nem találtam ilyesmit. Van egy olyan szál, ami Lucifer felé vezet, ez pedig a tengerbe hulló különböző tüzes alakok történetei, de ezt még nem tekintettem teljesen át.

Mózes utazásával biztosan nem mondok neked újat; hogy apokrif-e, az nézőpont kérdése, a zsidók és a keresztények számára az, a muszlimoknak kevésbé, lévén a Korán 18. szúrájában lakik. Ez egy rendkívül érdekes fejezet amúgy is a Hétalvókkal meg Góg és Magóg körülzárásával. Musa története a kettő közé ékelődik.

18.60. És emlékezz arra, amikor Mózes azt mondta a legényének: "Nem nyugszom addig, amíg el nem érem azt a helyet, ahol a két tenger egyesül, vándoroljak bár hosszú évekig!"
18.61. Miután ők ketten elérték a helyet, ahol a kettő egyesült, elfeledkeztek a halukról. Az pedig szabadon a tengernek vette útját.
Miután tovább haladtak, Mózes azt mondta a legényének: "Hozd ide a reggelinket! Elfáradtunk utazásunkban."
A legény azt mondta: "Gondolnád-e, mi történt? Amikor meghúztuk magunkat a sziklánál, elfeledkeztem a halról - és csakis a sátán feledtette el velem, hogy ne emlékezzek meg róla -, és az csodálatos módon a tengernek vette útját."
18.64. "Ez az, amit kívántunk" - mondta Mózes. És visszatértek, lépteik nyomát követve.
18.65. És fölleltek egy szolgát a mi szolgáink közül, akit kegyelmünkből kegyelemben részesítettünk és tudásunkból tudásra tanítottunk.
18.66. Mózes azt mondta neki: "Követhetlek-e téged, hogy taníts engem az igaz útról, amelyről te tanítást kaptál?"
18.67. "Nem fogsz tudni türelemmel kitartani mellettem" - mondta az.
18.68. "Hogyan is tarthatnál ki türelemmel olyasvalamiben, amit tudással nem fogsz át?"
18.69. Mózes azt mondta: "Ha Allah úgy akarja, állhatatosnak fogsz találni és parancsolj bármit is, nem fogok ellenszegülni."

Ahogy azt megállapították, a történet nagy hasonlóságot mutat a Sándor regény egyik epizódjával, de erről később. Azt hiszem túl sok magyarázat nélkül is látható, miért volt hasznos az előzőekben annyit időzni Enki 'halbirodalmában', a vizek egybefolyásánál. A mítoszi logika könyörtelen, Mózesnek, mint ígéretes grálfelhajtónak, el kellett látogatnia oda, ahová már elődeinek sok ezer éveken keresztül, a  messzi-messzi beavató központba, a 'vizek egyesüléséhez'. A Sátán feledtette el, ki más, hiszen éppen ő is ott lakik. Mózes úgy látszik, nem bánta a halvacsora elúszását (emeljük meg a kalapot, ezek a régiek nem kis szakrális humorérzékkel rendelkeztek a szimbólumok összeszövését illetően), a Sándor regényből tudjuk, hogy ez egy sós hal volt, persze hogy az, hiszen a sós vizek itt találkoznak Enki Abzujának mágikus édes vizeivel, ahol 'néhány ezer éve' Gilgames és Utnapistim is találkozott az Élet Vizének forrásánál. Mózes valóban nem bánta: "Ez az, amit kívántunk", nem bánta, mert erről ráismert, hogy jó helyen jár. De miért is zarándokolt el ilyen messzire Mózes, Jehova kiválasztottja, akiről azt hinnénk, hogy ő volt az első számú szolga Isten előtt? Nos, ez nem így van, mint láthatjuk, mert volt valaki, aki még nála is nagyobb, és éppen hozzá igyekezett Mózes, hogy a tanítást és a beavatást elnyerje tőle.

 

 Al-Khidr, a Zöld 'Halember'

 

A muszlim hagyomány ezt a titokzatos alakot Al-Khidr néven ismeri, aminek jelentés 'A Zöld'. Akik járatosak kissé a tradíció némely terén, és ismerik az idevágó 'útmutatásokat', ezen nem lepődhetnek meg; a zöld szín a poláris, reguláris beavatási központ jelvénye; Enki Zöldellő földje is ez, ahol a pólusnál 'zöldes fény' dereng. Al-Khidr, ez a titokzatos, háttérbe húzódó, halhatatlan vándorló követ és mester pedig, aki a 'frontembernek' átadja a megbizást, ő sem ismeretlen; a primordiális középpont küldöttje ő, akár csak egyik elődje, a 'hallény' Oannész; de ugyanez a figura(vagy legalábbis, ugyanez a szerep) Melkizédek is, akitől Mózes 'szellemi őse', Ábrahám vette át az áldást és a felavatást, és aki szintén magasabb rendű beavatott volt, mint maga a nagy Ábrahám.

 

Olyan téma ez, ami végig vonul az egész okkult történelmen, a 'Láthatatlan Feljebbvalók' halhatatlan követei örökzöld téma az ez irányú információk és dezinformációk tengerében. Hogy kissé felmérhessük ennek jelentőségét, csak utalok arra, hogy az egyik legrégebbi, máig fennmaradt 'keresztény' közösség, Mirdad kedvelt mandeusai, akit Jánosi Keresztényeknek is neveznek (és akiknél rendkívül fontos szerepet tölt be a rituális víztisztelet és a víz általi megtisztulás), egyes források szerint (keresztelő) Jánost Oannésszel azonosítják. Ennek fényében kissé másképp fest már Jézus megkeresztelésének története is a 'vizek közepén', ahol immár a mennyei és a földi vizek folynak össze. János szájába azonban már egy kissé paradox mondást adnak, aki azt mondja, hogy nagyobb az, aki utána jön;
'János igyekezett visszatartani: "Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?" Jézus ezt mondta: "Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva."'

Jézus tisztában volt vele, hogy kell történnie a dolgoknak. Amit János mond, az metafizikai nonszens, csakis 'magasabb rendű' paptól kaphatja meg adott pillanatban a beavatást, a reguláris átadás szabályát még 'Isten fiának' is be kell tartania. Persze helyénvaló kérdés, hogy mik is ezek az előírások, és kik is írták ezt elő, és kitől kapta maga János a beavatást; némileg költői ez a kérdés, de a szabályzat némely töredékét már felfejtettük. A Jézus történetben persze már egy kissé más, szellemi dimenziót kap az egész dolog; amit gyaníthatunk már Mózes esetében is, nála azonban tudjuk, hogy 'valóban' hurcolászta a 'Grált', míg ezzel kapcsolatban Jézusnál sikamlósabb talajra érünk. Úgy tűnik azonban, hogy János és Jézus már egy akkor is sok ezer éves beavatási processzust hajtott végre, sőt, menetrend szerint megjelenik a Sátán is, éppen Jézus vízbeavatása után: 'Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.' Persze, hiszen tudjuk, hogy a Sátán éppen ennek a helynek a közelében lakik. És hát megint ez a titokzatos mózesi 40-es szám, meg a mózesi éhség; igazán sajnálom, hogy a Sátán nem halakká akarta a köveket változtatni, de nem vagyok telhetetlen, foglalkozott Jézus éppen eleget ezután is még halakkal. A negyvenes szám gyökeréhez ennek szellemében egy kissé közelebb kerülünk, ha megint az 'Őshalat' vagy Sátánt, stb., vagyis Enkit vesszük elő, csodák csodája, az ő 'nevének a száma' szintén 40. Enki(ezzel persze nem volt egyedül a sumer panteonban, sőt, akár 'démonok' jegye is lehetett) és Mózes egyébként még egy igen fontos tulajdonságban egyeznek, mindkettejük arcán ott van az a melammu, a 'félelemteljes ragyogás', amit többször említésre került már itt, és amely az iráni hvarna-nak felel meg, ami szintén glória, és amit átvitt értelemben szintén 'mennyei mandátum'-ként, vagy 'reguláris meghatalmazás'-ként értelmeznek, vagyis egy speciális, magas fokú beavatás egyfajta ismertetőjegye ez.
A keresztény vonallal itt nem is akarok különösebben foglalkozni (főleg valamiféle vitába bocsátkozni ezzel kapcsolatban), de ez azt hiszem eléggé rávilágított arra, hogy volna mit megkapargatni, és tovább is lehetne indulni a 'Jánosok' szálán, de ez most talán túlságosan messzire vinne a főcsapástól.

 

A Sándor regénybeli epizód kapcsán annyit érdemes összefoglalásul megjegyezni, hogy némileg jobban a Gilgames történetet követi; Nagy Sándor elindul egy fáradtságos utazásra, hogy fellelje az Élet Vizének Forrását. Eközben át kell haladnia a Sötétség Birodalmán (amiről már korábbról tudjuk, hogy szintén poláris tulajdonság), mígnem egyszer Sándor szolgája, András meg akarja mosni a sós halát, akár Mózes szolgája, a hal azonban elúszik, lévén ez itt már az Élet Vize. András utána ugrik, és maga is halhatatlanná válik, erről azonban csak később számol be Sándornak, aki így elvéti a halhatatlanságot. Ez a rész persze Gilgames történetéhez áll közelebb, aki szintén elvéti ugyanezt, csak az ezt kiváltó alak mosódott el kissé az évezredek alatt. Az egészről itt lehet olvasni, ha valaki tömören át akarja nézni.

 

 
Dhul-Quarnayn/A Kétszarvú/Nagy Sándor és Khizr, középen a reanimált halakkal.

 

Az Iskandar Naama más változatokat is közöl, az egyikben Khizr világosítja fel és irányítja Nagy Sándort a Halhatatlanság Forrása felé. Ez a változat egy igen érdekes információt megőrzött, miszerint ez a hely a Sarkcsillag alatt található, fenn, északon, ahová el is jutnak. A hagyomány tehát az északi pólushoz is hozzáköti ezt a helyet, míg korábban azt láthattuk (és én még csak igen keveset idéztem), hogy a déli pólusra utal sok jel. Érdekes probléma, kíváncsi vagyok, Schenouda hogy látja ezt. Az bizonyos, hogy sokan mintha csak az északi pólusról akarnának tudni, mint primordiális központról. Az axiális szimbolika azonban már önmagában is felveti, hogy a déli pólusnak is jelentőségteljesnek kellett lennie, ezt azonban, tudomásom szerint, csak a HM vette eddig komolyan - persze lehet, hogy most elsiklok valami felett, ez még részemről mélyebb kutatásokat igényel a déli pólussal, valamint a déli és az északi pólus viszonyával kapcsolatosan.
Persze itt megint a primordiális központokról van szó; a másodlagos központok még bonyolultabbá teszik a képet (mivel ezekbe, mint azt sejtem, beleszőtték az elsődleges központokat jellemző szimbolikát is), de talán Schenouda éppen ezekről is tud mondani valamit, ahogyan azt Pharos esetében is megosztotta velünk.

Al-Khidr-ről is el lehetne mondani még néhány érdekességet, de azt hiszem ennyi egyelőre elég; a szúfiknál egyébként nagy becsben áll, némely csoportjuk hozzá vezeti vissza a beavatási láncát.

Mindez amit fentebb felvázoltam, természetesen nagymértékben szimbolikus és 'mítoszi', abban az értelemben, hogy itt már sok kézen átment, szerkesztett, foltozgatott stb. szövegekről van szó (amit nyilván már sokszor nem is értettek, így fene tudja, hogy mit változtattak át, vagy ollóztak ki; persze lehet jobb is, ha nem tudták, mert akkor lehet eltüntetik az egészet), a lényegnek azonban lényeges elemi megőrződtek, amelynek gyökerében Schenouda gondolatmenetét követve, helyenként konkrét alapzatot sejthetünk.