Egy kis továbbgondolás: "furcsa hogy ezt mondom, de nem létezik, hiszen megannyi különböző dolog egyesített, idealizált fogalma már ez". Ez így talán kissé sarkított, és ott van Schenouda különös feltevése arról, hogy ezek a tárgyak, vagy legalábbis egy részük egymással összefüggésben egy 'szuperszerkezetet' alkottak (remélem Mirdad továbbra is megőrzi példás nyugalmát); bár nem tudom hogy ebben az elképzelésben inkább csak Schenouda a Grál eszméje iránti tisztelete mutatkozik meg, vagy konkrét értesülés :-) Persze tudom, volt már erről kissé szó korábban, Osiris szétszedése és összerakása kapcsán, ha jól emlékszem arra jutottunk, hogy legalábbis egy gerince és feje külön is létezett (Djed I. és II.), de ez megint csak egy elvarratlan szál.

Térjünk most vissza a rablóinkhoz, először a Zú madárhoz, van néhány részlet, amivel korábban nem foglalkoztunk, és most éppen az előző hozzászólásban vázolt alaptörténethez vezet. Zú Enliltől rabolja el a sorstáblákat, de nem Enlil volt az, aki azokat először birtokolta, ezt olvastuk: "Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek". Ennek mikéntje az Enki és a Világrend c. mítoszban fennmaradt. Érdemes egy kicsit megállni Enki alakjánál, mert ő egymagában egyesít sok számunkra érdekes isten attribútumait: a mágikus büölcsesség ura, tanácsadó és tanító, a 'mélység vizeinek' istene, s egyben kézműves és felmérő-kimérő(tervező)-építész istenség is; valamiféle Thoth-Ptah alak. Éppen ilyetén szerepe miatt kapja meg az Univerzum Kimérésének feladatát, vagyis az Új Világrend kialakítását, a me-k meghatározását, s valószínűleg a sorstáblák is az ő művei, amik felett azonban a fennhatóságot átruházza Enlilre. Ezzel kapcsolatban azonban, mint gondolhatjuk, folyamatosan bonyodalmak támadnak, a mítoszok egy része már Enki házába helyezi a sorstáblákat; Ninurta győzelme után Enlil panaszkodik is, hogy bár a Zú-t leverték, a sorstáblákat nem kapta vissza, azok Enki birodalmában maradtak, ahonnan megint csak Ninurta akarja továbbrabolni azokat, és mint láttuk, Enki egy titokzatos teknőc segítségével tanítja móresre Ninurtát, aki fogságba esik a teknőc által vált mély gödörben. Egyébként ez a teknőc folyamatosan feltűnik (geometriailag középponti) szerepben, emlékezzünk csak Indiából a tejtenger kiköpülésére, ahol Visnu kénytelen volt Teknőc Avatárájának alakját felölteni, hogy a 'tenger mélyén' tartása legyen páncéljának hátán a köpülőfa szerepét betöltő Mandara hegynek. Újfent az axiális szimbólikánál vagyunk tehát, mert kozmológiailag ez a köpülőfa a föld forgástengelye, és egyben az axiális világhegy, amelynek gyökere az alvilág vizeibe nyúlik, a csúcsa pedig az egekbe. Mindebből már logikusan következik, hogy a teknőcöt valahol az 'alvilág vizeinek' legmélyén, tehát a déli tengerek legalsó pontján kell keresnünk, ami persze nem más, mint ahol maga az axiális világhegy átdöfi a tenger fenekét; egyszóval kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a Déli-Sark ez.

És ezzel többet nyerünk, mint ami most ebből látszik, mivel ismert vonatkoztatási pontként immár használhatóvá válik, ha valahol a mítoszok jelentőségteljesen a 'tenger fenekéről' beszélnek. HM: "De Vergilius még ennél is többet kínál. A Georgikonban (1.242f) ez áll: "Az egyik pólus mindig magasan fölöttünk van, míg a másik, a lábunk alatt, látható a fekete Sztüxről és a pokolbéli árnyaktól.". Világos, hogy a régiek érthető okoból a lentet (a mélyet) a déli iránnyal kapcsolták össze, a déli pólust pedig a pokollal, vagy legalábbis aminek közelében erednek az alvilági folyók. És egyéb csatornák is, hiszen Dante ugyanezt a sémát követi (nem véletlenül kalauza itt épp Vergilius!), a déli hegy nála a Purgatórium, ahová egy titokzatos barlangon, vagy csatornán keresztül jutott el a Pokol legmélyéről, de sajnos az utazás részleteit nem osztja meg velünk.

Családi jelenet, jobbra Enki, két vizével avagy folyójával, amiknek összefolyása önmaga; valamint állataival: halaival, madarával és az 'egyszarvúval' lába alatt. A teknőc, úgy tűnik, szabadságon van.

Visszatérve Enkihez, akinek a birodalmában ott ez a déli teknős, ezek után már nem lesz nehéz észrevennünk, hogy ez valóban a déli, 'vizes' régiókban terül el. Enki birodalma ugyanis az Abzu, ami tulajdonképpen a 'Bölcsesség tengerét' jelenti (milyen szép metafora ez megint, ezernyi értelmezési szinttel; összeesküvés elmélet rajongók összevethetik a 'Dalai Láma' titulussal ;-), érdekes módon ezek a bölcsesség vizei az alvilág mélyi vizek, a föld mélyén gyülekező édesvizek, ahonnan ezernyi rejtett csatornán keresztül jutnak újból a felszínre (ennek emlékezete még Kirchernél is élt); szimbolikusan tehát teljesen érthető, hogy Enki templomaiban, de nem csak ott, hanem tulajdonképpen minden más szentélyben is, ha kapcsolatba akartak lépni ezekkel a vizekkel, lefelé kellett csatornákat ásniuk (persze hogy ennek a kultikuson kívűl egyéb haszna is legyen, ahhoz más fajta 'technológia' is szükséges). A fentebb vázolt szakrális geográfiából következően Enki vizei, az Abzu valahol délen összegyűlnek, avagy kijutnak a felszínre, ahol keverednek a Földet körülölelő sós óceán vizeivel. És ezt a kapcsolatot nagyon jegyezzük meg, mert rengeteg helyen hasznát tudjuk venni. Kezdve például azzal, hogy immár érthetjük, mi is volt a 'vizek egybefolyásának' eredeti mítoszi képlete, mivel itt találkoztak az édes és a sós vizek, és az alvilág folyói is. Az értelmezés az egyes mítoszi előfordulásoknál sajnos azért nem lehet egyértelmű, mert ugyanezt a képletet alkalmazták az ebből az eredeti képből 'derivált' esetekre is, ez látszik éppen Enkinél is, ahol egy hármas megfelelés keretében azonosították a Tigris és az Eufrátesz folyókkal, és természetesen Enki székhelye a két folyó mitikus, hajdanvolt egybefolyásánál, Eriduban volt, és persze ez az egybefolyás egyben a tengeri torkolat is volt, tehát ráadásként megmaradt a sós és az édes vizek egybefolyásának képe a folyóké mellett. A mítoszokból azonban érezhető, hogy Enki eredeti helye nem itt volt, hanem a vizek 'primordiális' összefolyásának helyén, az Abzunál, délen. Enki itt székelt tehát, a sorstáblák eredeti készítőjeként, aki valamilyen okból, talán békésebben, mint a Szaturnusz-Zeusz átmenet esetében, átadta azt Enlilnek; sok nyugta azonban nem volt ettől, mint azt már láttuk, és még látni is fogjuk.

Az Enki és a Világrend mítoszból megtudunk azonban egyéb érdekességeket Enkiről és birodalmáról is.
Enki megszólításai közt az alábbi sokat mondó részletek szerepelnek:
"Hatalmas Sárkány(usumgal - sárkánykígyó) ki Eriduban állsz, kinek árnya eltakarja a mennyet és a földet"
"Hatalmas házad az Abzu-ban emeltetett, mennynek és földnek kikötő-rúdja"
Ha már van mennyei és földi kikötője, hát hajó is kellene hozzé, van is neki: "Bárkám a 'Korona' s az 'Abzu Szarvasa' elvisz a legnagyobb örömmel... Nijir-sig, bárkámnak kapitánya fogja kezében az arany jogart helyettem. Én vagyok Enki! Ő irányítja hajómat, az 'Abzu Szarvasát'. Én vagyok az Úr! Utazni fogok! Én vagyok Enki! Földemen járok! Én, az Úr, aki megszabja a sorsokat..."
Már megint ez az árulkodó 'ki-ha-én-nem' hiúság...
Érdekes a Korona (nevű hajó) is, elképzelem, amint hozza-viszi Enkit a föld és a menny között; Nimród meg meglátja ezt, hát csináltat magának is egyet a Sátánnal(tudom őrjítő ez, avagy vicces, nézőpont kérdése, de hát ez van leírva...)
És akkor a rengeteg szarvasos mítoszt, amiben a szarvas lopja el a tűzet, vagy az agancsai között égi világosságot cipel, már nem is merem idecitálni...

Aztán Enki kapcsolatban áll még bizonyos más szarvas állatokkal is (ezeket nem bírom lerázni, mindenfele követnek):
"ahol csak bivalyok, szarvasok, ibexek<ezek elvileg valamilyen zergefajt(?) jelölnek, és a képen is látható egy ilyen Enki lába alatt; most ebbe nem megyek bele, de valószínűleg itt a későbbi egyszarvúra is gondolhatunk>, vad kecskék születnek a mocsarakban<a mocsarak természetes velejárói a vizek összefolyásának a szárazföldnél, és Mezopotámia, vagy akár Egyiptom bizonyos szakrálisan fontos helyein>...a hegyek üregeinek szívében, zöldben...csak ki kell nyitnod szádat, és minden szaporodik és sokasodik, bővelkedés lészen. Ágaid...zöldellnek a gyümölccsel...megművelt mezők...olaj és tej a karámokból. A pásztorok édes dallamokat énekelnek."

Maga a tejjel-mézzel folyó kánaán ez, a görögök rusztikus Árkádiája, Szaturnusz(nem véletlenül emlegetem őt itt) letűnt aranykori birodalma.

Enki: "Ekurból, Enlil házából én hoztam el a 'mesterségeket' eridui Abzumba. ... [Enlil] adta kezembe a sors rendeléseit 'A helyen, ahol a nap felkel'"
'A hely, ahol a nap felkel' sok fejtörésre adott okot a tudósoknak. A helyzet azonban ezzel is az, akár Eriduval, vagyis létezhetett egy mitikus Dilmun, és valószínűleg létezett egy szintén Dilmunnak elnevezett hely valahol mezopotámia 'közelében', amivel kereskedtek. 'A hely, ahol a nap felkel' minden bizonnyal a mitikus Dilmunhoz tartozik, amit a neveztek 'Az Élők Földjének' is. Ez utóbbi megnezevés sok mindent megmagyaráz, hiszen megint csak egy általános mítoszi kép a primordiális, aranykori poláris földre, vagy általánosan a letűnt civilizációs ciklusok visszahúzódott maradványára. Ha már itt vagyunk, érdemes megnézni, mit írnak még Dilmunról. Enki és Ninhursag mítoszában a Teremtés helye, valamint Ninlil, a déli szél istennőjének otthona. Itt már gyanakodhatunk, hogy ez megint csak a par excellence délen található, amiképpen Boreas otthona a legmesszebbi északon Hyperboreánál (és kezdjük lassan látni, hogy egy formás kis komplexum van kialakulóban az axiális szimbólika északi és déli pólusával). És végül, de nem utolsó sorban ez Utnapistim, a sumer Noé jól megérdemelt lakhelye is, az istenek a vízözön után, felruházván az örök élet terhével, ide helyezték őt, erre a világvégi csodás helyre, hogy őrizze a me-tárgyakat, a Grál komplexumunkat. Márpedig Utnapistimről tudjuk, hogy a 'pi narati'-ban, vagyis a 'folyók torkolatánál' lakik. Ezzel a kör be is zárult.

Még mielőtt a vízözön vonalon továbbmennénk, jöjjön egy pikáns kalandja a Inanna istennővel. A fiatal Inanna istennő, aki Enki leánya és Uruk istennője, elhatározza, hogy csellel megszerzi Enkitől a me-ket (felírjuk hát őt is a rablók szépen bővülő listájára). Némi autoerotikus közjáték után meglátogatja hát Enkit, és kedélyes sörözésbe kezdenek. Hogy ezeknek általában nem lesz jó vége, azt már Quetzalcoatl esetében is láthattuk, és erre a jelentős mozzanatra majd még visszatérek. Enki annak rendje s módja szerint lerészegedik (hogy más is történik, az a hasonló mítoszok, nomeg Inanna viselkedése alapján kikövetkeztethető), és Inanna kihasználva Enki 'elesettségét' szépen sorban kicsalja tőle a me-törvényeket és a me-tárgyakat, a koronát, és végül sorstáblákat is.
Inanna pedig fogta a me-ket, felpakolta őket közlekedési eszközére, amit nemes egyszerűséggel csak a 'Mennyei hajó'-nak hívnak, és elhajózott vele Uruk felé. Mikor Enki kijózanodott, ott találhatta magát szó szerint legatyátlanodva. Még megpróbált néhány óriás meg vizi szörnyet utána küldeni, azok azonban nem jártak sikerrel, Inanna beért épségben Urukba, Enki meg kénytelen-kelletlen elfogadta a megváltozott status quot.

Lehetséges, hogy e fentebbi történet 'büntetését' láthatjuk Inanna és Shukaletuda mítoszában, próbálom rövidre fogni. A történet egy Inannahoz szóló himnusszal indít, amiben különösképpen mint Vénusz bolygó dicsőítik őt, és az egész szövegben dominál ez a mozzanat. Aztán feltűnik Shukaletuda, a balkezes kertész, akinek kihal minden növénye, leszámítva egy nagy nyárfát. Imádkozik hát az istenekhez, hogy segítenék meg munkájában; és lám, megjelenik Inanna, aki meg is pihen rögtön a fa árnyékában. Shukaletuda persze nem bír magával az istennő láttán, és álmában 'meglepi'. Mikor Inanna felébred, konstatálja mi is történt vele, és égtelen haragra gerjedve elkezdi keresni az elkövetőt, miközben járványt meg mindenféle szörnyűséget küld a földre, a vizet vérré változtatja stb.  Inanna fenyegetésének hatására (ő aztán tudja, hogy mindenre képes), Enki felvértezi Inannat az 'Égben nyílként repülés' képességével, akinek ezáltal sikerül rálelnie Shukaletudára, aki persze rövid úton gyászos véget ér.

E kis pikáns, de érdekes mozzanatokat felvonultató történetek után térjünk vissza a vízözönhöz. Itt megint azt látjuk, hogy Enki nem lehetett annyira megbékülve Enlillel, hiszen itt is keresztbe tett neki. Enlil ugyanis elhatározta, hogy egy nagy vízözönben kiírtja az emberiséget (az egyik legismertebb és talán legmeghatározóbb vízözön monda ez, sokszor 'szóról-szóra' megeegyezik az ószövetségi változattal). Enki azonban felkészíti Utnapistimet, hogyan élheti túl a katasztrófát (Enki ezzel megszegi az Enlilnek tett hallgatási fogadalmát - megint egy áruló figura). Utnapistim Enki útmutatását követve megépíti a speciális bárkát, amit az Abzu-i bárkák méretére kell csinálni, és Enki megígéri neki, hogy majd az Abzu-ban lakhat, az ő birodalmában. Jön is a vízözön, amiben úgy tűnik, Ninurta-Nergál is tevékenyen kiveszi részét, mint Enlil végrehajtó embere, aki szorgosan döntögeti a gátakat. Miután elül a vihar, és minden elpusztul, Enlil látja, hogy Utnapistim mégiscsak túlélte, némi vita után (Ninurta 'beárulja' Enkit) Enki meggyőzi Enlilt, hogy jó ez így, sőt: "Azelőtt Utnapistim emberi lény volt, mostantól azonban ő és felesége istenekké lettek, hozzánk hasonlókká<örök életet nyertek>. Lakozzék hát Utnapistim messze, a 'folyók torkolatánál'." Megtartotta hát Enki a szavát, és Utnapistim letelepedhetett az Abzunál.

Enlil azonban többet is veszített ezzel, amint láttuk. Valószínűleg e vízözönből született Zú(Imdugud):
'"Honnan kélt e teremtmény? Miféle isten vagy erő nemzette e rettentő teremtményt?" - ámult Enlil a teremtmény nyers ereje felett.
"Nincs kétség, az áradás szította fel a föld mélyének tiszta vizeit; ezek, s a föld sziklái nemzették; a neve Imdugud." - válaszolt Enki.'
Gyanús ez. Hiszen Zú eredete fele részben szintén a 'föld mélyének tiszta vizei' - vagyis éppen Enki birodalma. Az a csalfa gyanúm támadt, hogy Enki talán nem minden hátsó szándék nélkül javasolta Zút Enlil palotaőrének, hiszen tudhatta, hogy 'teremtménye' mire vetemedhet. A további események ezt látszanak igazolni, már csak egyetlen alak, Ninurta fenyegette (akire amúgy is neheztelhetett a vízözön epizód miatt) - nos, őt is leszerelte, mégpedig egy újabb Abzu teremtmény, a teknőc segedelmével. Az az érzésem, Enki, ez az ősravasz sárkánykígyó által vert mindenkit rendesen a palánkon. Őt meg persze Vénusz...

A vízözön történetét maga Utnapistim meséli el Gilgamesnek, aki az egyik legkülönlegesebb 'me'-ért, a halhatatlanságért zarándokolt el ide. Szőrös barátját (mondhatni 'xolotli' ikrét) elragadta a halál. Ez megint a bosszúálló Inanna-Istár műve, mivel az Égi Bika megölését követően Enkidu az Istennő képébe vágta a bika 'combját', mire az lassú halált küldött Enkidura.
Nos, erről a combról (ami rengeteg más helyen is feltűnik), érdekeseket idéz a HM: "Lásd A. Oppenheim, 'Mezopotámiai mitológia', Or. 17
(1948), p. 40; 'Miután Enkidu feléje dobta ... azt, amit a dolog
megszépítésével a bika ‘jobb combjának’ neveznek, az istennő és
hívei ősi rítusokat mutattak be a bika testrésze fölött.'"
Istárról lévén szó, értjük mi lehetett az, amit levágott a combbal együtt Enkidu, bele az Istennő képébe. Ez a levágott, vagy sebesült testrész, mint látni fogjuk, sok bonyodalom oka avagy elszenvedője lesz.
Gilgames nekiszomorodott hát, s úgytalálta halhatatlanság nélkül mit sem ér az élet. Utnapistim halhatatlansága, és az itt feltörő mágikus vizek minden bizonnyal kapcsolatban állnak. Gilgamesnek viszont nem sikerül a klasszikus ébren maradásos próbatétel, hazaküldik az Élet Vize nélkül, Urshanabival, az abzui túlvilági révésszel(Kharón figura) együtt. Utoljára azonban Gilgames kap még egy lehetőséget, Utnapistim elárulja neki, hogy  a tenger mélyén nő egy különös tüskés növény, az Élet Füve, ha ezt megszerzi, még az övé lehet az örök fiatalság. Gilgames ezt meg is szerzi, azonban hazafelé menet megáll fürdőzni egy mély tónál. Míg fürdik, egy kígyó oson elő, s elorozza az élet füvét, Gilgames meg hoppon marad. Hazaérve azonban még felméreti Urshanabival Uruk falait, hogy a Hét Ősi bölcs mérte-e azokat ki. Urshanabinak ezt tudnia is kellett, hiszen abzui lakosként bizonyára jól ismerte a me-ket, arról nem is beszélve, hogy a HM pletykája szerint Enki veje volna... Enki lánya, Nanse révén, aki viszont a halászat istennője is (éppen Enki méri ki neki ezt a me-t), és még Enki és a Világrend mítoszából tudjuk, hogy Abzu gazdag a halakban is, Nanse épp e rész felügyelője lesz, és különösen jó viszonyt ápol olyan 'gyanús' madarakkal, mint a holló és a pelikán, és emellett még Juszticia(ld. Maat, Themis) szerepét is betölti. Főbb jelvényei nem meglepő módon a pelikán és a hal; Enki is szoros kapcsolatban áll a halakkal (ez persze nem meglepő, lévén vízisten), de ez olyan érdekes alakokhoz vezet el, mint Oannész, ez a fura, bölcs hal kreatúra, aki tulajdonképpen Enki 'fajtársa' lehet; meg a pecséthengerekről ismert egyéb isteni vagy királyi hallények; és még sokan mások is, de ezekkel még találkozni fogunk.

Hogy a kiméréssel Urshanabi mire jutott, azt sajnos nem tudjuk meg, a táblának itt vége szakad.

Meg mai, váratlanul kissé túlságosan is hosszúra nyúlt 'bevezetőmnek' Mózes és a többiek elé.