... Az anyagi rabláson túl még jelentősebb az a szellemi-kulturális - eufemizmussal szólva - "átemelés", mely az pl. istenségeket, háromságokat és egyéb szimbolikát érintik. A "legszebb" ebben, hogy átvéve egy nép, kultúra isteneit, azt mintegy legyőzöttnek, alacsonyabbrendűnek tekintjük...

 

  Gondoljunk csak a "pogány, sötét Egyiptom" ("egyiptomi sötétség") állandó toposzára, a primitív, Napot imádó, krokodilok és majmok előtt térdeplő egyiptomi képére! Ezek szándékosan lettek elültetve bennünk, és csak nagy munka árán dolgozható ki magunkból. 

 

 

  Az is igen szemléletes, hogy az időtlen egyiptomi spiritulitásból (hermetizmus) táplálkozott voltaképp az igazi, a belső kereszténység: vessük csak össze a Háromszorosan Nagy Hermész (Tehuti-Thoth) és a gnosztikus (belső) kereszténység tanait, pl. az apokrif evangéliumokat. Nem véletlen, hogy a Nag Hammadi gnosztikus apokrif evangéliumok több könyve is teljesen hasonló a Corpus Hermeticumhoz, vagy egyenesen ugyanazokat a traktátusokat tartalmazza: pl. a Poimandres (görögül Pimander) című, mely az Asclepioshoz hasonlóan Hermész tanítványát testesíti meg, mely okító párbeszéd egy szellemileg felemelkedett (Hermész) és a tanítvány között.

 

   A kereszténység időtlen gyökerei tehát már léteztek (Egyiptomban), amikor a kinyilatkoztatott (állam)vallások (próféták, apostolok, stb.) még a világon sem voltak!  Sőt, Egyiptom lett később a tiszta korai (kopt) kereszténység egyik utolsó fellegvára.
A Szellemiség visszatért a Forrás(á)hoz, a Kezdetekhez. 

 

  Ezekután már érthető az a féltékeny-kártékony rosszindulat, mellyel az ősi Egyiptom és az egyiptomi spiritualitás (hermetizmus, gnosztikusok, és az ezekből táplálkozó apokrif evangéliumok) ellen viseltet(ett) a zsidó-keresztény kultúrkör.