Sziasztok!
Zsanamama!
Én is csak nemrég csatlakoztam, és ha nem is rendszeresen, de amikor tudok, mindíg szívesen jövök. Bár személyesen nem ismerjük egymást, mégis úgy érzem, barátok közt vagyok. :-) Eleinte én is csak - ahogy Te is írtad - kibicként a távolból olvasgattam, és nagyon örülök, hogy végül írtam. Sokat segít nekem is a mások által átélt tapasztalatok megismerése, jól esik olyanoknak elmondani a bánatom akik megértik, és az örömöm, akik tudják értékelni és velem együtt örülni. Itt mindenki pontosan tudja, miről beszél a másik, és én ezért szeretek ide jönni.
Bezs!
HATALMAS GRATULA A KISASSZONYNAK!!!! Nagyon ügyes!! Óriási öröm ez!!! Nekem is hatalmas élmény volt, ugyhogy tudom mit érzel, és ha megenged most együtt örülök veled!!!:-))))))
Már írtam korábban, hogy Helga is csak mostanában lett nappalra szobatiszta, és éppen ma este alszik először pelus nélkül. Kiváncsi vagyok reggel, hogy sikerül-e száraznak maradnia. Érdekes módon függetlenül attól, hogy pisilni már szépen eljárt, kakilni csak pelusba volt hajlandó. Ma volt hajlandó először a wc-n elintézni. Ne tudjátok meg, hogy a sikeres produkció után milyen örömmel újságolta az apjának, hogy ő már igazi nagylány lett, mert ehhez sem kell már pelus. Na ezen fellelkesülve közölte, hogy mivel ő már nem kisbaba, estére se tegyük fel a pelust. Nagyon bízom a sikerben.:-)) Ja, és azonnal fel kellett hívni a mamát is telefonon, hogy elújságolja neki. Szóval ez nekik is óriási élmény, az én lányom legalábbis hatalmas büszkeséggel tölti el, hogy már erre is képes.
Hópihe!
Az elmúlt 6,5 évben mi is sokféle segédeszközzel próbálkoztunk. Helgának is volt bokamozgatós járósínje, aztán sima sínje, (na az teljesen használhatatlan volt) volt swash, lúdtalp betét, kaptunk egy olyan járókeretet amit nem bírtunk használni, nekünk is volt ortopéd cipőnk stb. stb. A sok herecehurca után végül úgy döntöttem, hogy inkább veszek neki Sallust és kész. Semmivel sem áll benne rosszabbul a lába, mint az ortopéd cipőkben.
Végül is én tapasztalataim alapján, - persze szigorúan a saját esetünkre vonatkozóan - a következő álláspontra helyezkedem: soha többet egyetlen segédeszközt sem fogok ráadni a lányomra. És ha csak nagyon nem muszáj, amíg a növekedést be nem fejezi, megműteni sem engedem. Szerencsére nyárra hazajöttek az orvos ismerőseink, és elmondták, hogy valójában hogy is néz ki az az "egyszerű kis műtét" amit a Helgának javasoltak. Ők is azt mondták, hogy amíg csak nem muszáj, inkább ne engedjük műteni. Visszatérve a segédeszközökre, én nagyot csalódtam bennük, és ki merem jelenteni, hogy a mi esetünkben több kárt okoztak, mint amennyi hasznuk volt. Minden egyes próbálkozás nem hogy nem javított, inkább rontott az állapotán. Azóta én csak egyetlen dologban hiszek, torna-torna és torna. Igaz nagyon húzós, mert hétfőtől péntekig minden nap kezelik az izmait és tornáztatják, - nem beszélve az anyagi vonzatáról - és mellette még lovagolni is járunk. Nyújtunk, nyújtunk és nyújtunk amennyire csak lehet. És ennek legalább tényleg van eredménye! Méghozzá látványos eredménye, ellentétben a segédeszközökkel. És igaz az is, hogy a javulás tornával sokkal tovább tart, mint műtéttel, de nem baj, én kivárom. Persze tudom, hogy ez erősen gyerekfüggő, nincs azonos módszer és gyógyszer. Nem mondom, hogy másnak is az használna ami nekünk. De nekük ez az út jött be, és én ehhez ragaszkodom.
Épp most gondolkodom azon, hogyan mondjam meg az egyébként nagyon kedves és segítőkész doktor néninknek a következő kontrollon, hogy soha többet nem adok a gyerekre semmit, ne is írjon neki. Nem szeretném megbántani, de nekem már elegem volt a kísérletezésből. Amíg meg növésben van és az izmai alakulnak, nem tudom bele kellene-e piszkálni egyáltalán.
Az én lányomnak is hasonló a lábfej tartása, jobb lábán ő is befelé dönti és belső élen jár, bár koránt sem ennyire erősen mint a te gyerkőcöd. Sokat javult mostanában, miután kétféle módszerrel is alakítják az izmait, meg a sarok és egyéb csontocskákat a lábában. A múltkor amikor a sarok csontját meg a nagylábujja csontját rakták helyre, hogy rendesen ki tudja nyújtani, szegény úgy ordított, jöttek a könnyei a fájdalomtól. De most tényleg szép neki. Olyan borzasztó amikor esdekelve néz rám, hogy fáj neki, és üvölt, hogy hagyjuk már békén, de én nem mentem meg, sőt, inkább arra kérem bírja ki. Na gondolom milyen kőszívű anya vagyok ilyenkor a számára, de muszáj. :-(
A tornászunk egyébként bizonyos időközönként tapaszokat is szokott felrakni a lábára - most is van rajta, és egyáltalán nem zavarja, sőt! - ami napokig a megfelelő helyzetbe húzva tartja az izmokat, és így segít neki, hogy mozgás közben is "jól álljon" és rögzüljön. Kíméletesebb módszer mint a kemény műanyag, és nem tud elmozdulni sem.
