Hű, hát akkor ebben nem vagyunk feltétlenül egy véleményen. A fejlesztést minden szinten kétféleképpen lehet megadni, amennyire én látom. Vagy otthon maradsz a gyerekkel és elhordod fejlesztésre / otthon fejleszted, vagy ha abba a korba ér, keresel neki egy jó fejlesztő intézményt. De meddig lehet arra várni, hogy intézményesíthető állapotba kerüljön?? Sárát most csak a korai óvodája venné fel. Egyetlen intézmény, pedig főváros. A beletörődést úgy értettem, hogy lehet, hogy nem fogjuk bírni még évekig ezt így, hogy egy fizetésből éljünk arra várva, hogy "felfejlődjön" egy speciális ovi szintjére, és muszáj lesz olyat keresni neki, ahol talán nem olyan jó a fejlesztés, de legalább rendesen vigyáznak rá napközben. Nem tudom, hogy ez így érthető-e? Szerintem van egy kor, van egy pont, amikor azt mondod, hogy ennyi, és nem tovább, nem bírom energiával, anyagilag, nem bírok tovább itthon lenni bezárva, nem szoríthatom tovább háttérbe a másik gyereket (mert igenis, egy csomó mindenre nemet kell így mondani neki programban, anyagilag, időben).

A másik, hogy én még sose mondtam a fiamnak (jó, még csak 7 éves), és nem is gondolom úgy, hogy felnőttként az ő dolga lesz, hogy gondoskodjon a húgáról. Inkább megpróbálok valamilyen tartalékot képezni arra az esetre, ha velünk történik valami, akkor is legyen miből fizetni a kicsiről való gondoskodást. Persze, látogassa, de nem gondolom, hogy neki kellene magához vennie.