KDP Vinye-Odvaskő

 

Pünkösdi hosszú hétvége elé kivettem két nap szabit és 3 nap alatt végigjártam a hiányzó Vinye-Eplény szakaszt.

Csütörtökön 9-re értem a vonattal Vinyére, már Fehérvár környékén megjelentek a nagy szürke felhők de eső nem volt. Porván már vizes volt a flaszter, de már nem esett, Vinye előtti utolsó kanyarnál viszont rákezdte. Úgyhogy a vonatról rövidujjúban rövidgatyóban szálltam le és rohantam is az akácok alá hogy magamra varázsoljam a vegyvédelmi felszerelést. Egy népesebb túracsapat ugyenezt művelte -nálam kissé nagyobb gyakorlattal-, úgyhogy mire én a kajáztatóhelyekhez értem, ők már a vinye.hu tetőterasza alatt álldigálltak. Tettem egy kört a Kőpince-barlanghoz, mert legutóbb (=tavaly május) észrevétlenül letértünk a pirosról és a murvás úton érkeztünk a Cuha-völgybe. Kár, mert a gyereknek biztos tetszett volna a barlang. Mondjuk nem csoda hogy benéztem, mivel a jelek egy távolabbi fa lombokkal takart törzsén figyelnek.

E kis kitérő után gondoltam a pecsételést megoldani a Pokol-csárdában, de nem nyertem hangszórót: a kiskapu ugyan nyitva a belső ajtó viszont zárva. A hangokból ítélve ott voltak, de nem jöttek ki hogy vajh' ki próbálkozik.. Úgyhogy átmentem a vinye.hu-ba, a népes társaság még mindig ott dekkolt a tető alatt, mint kiderült imádkoztak. Én bűnbánó arccal beoldalaztam köztük, bent kaptam jópofa pecsétet, kint hallgattam őket egy darabig, aztán egy kis szerelvényigazítást követően belevágtam. Úgy zuhogott ahogy tudott.

A vasút túlfelén elolvastam a táblákat, hátranézve mit látok? Jönnek az imádkozók a vonathoz. Ennyi volt? Már mennek haza? Én meg még gyakorlatilag bele se kezdem :-)

Úgyhogy nyakam közé kaptam a lábam és elkezdtem ledolgozni az aszfalton háralévő kilómétereket. Az áramszolgáltató üdülőjének táblája alatt kicsit átcsoportosítottam a zsákom tartalmát, a papucsom és a vacsorára hozott mindenféle tészta gyorskaják helyett a váltás ruha meg a törölköző került nejlon acskókba, mert biza igaznak bizonyult a sejtésem: a zsákom kezdte feladni a küzdelmet. Ó, hogy miért nem hoztam magammal a nagyzsákom esővédőjét! Talán mert zivatarokról volt szó, nem egésznapos esőről..

Egy nagyon kedves hölgy megállt mellettem egy Suzukival, kérdezte merre megyek mert elvisz, nem győztem szabadkozni, hogy köszönöm de tetszik tudni én most kedvtelésből gyalogolok. Féltem, hogy meglátom az őrület keltette riadalmat a szemében. Így is lett :-)
Sokáig nem volt időm ezen gondolkozni, mert piros jelek balra egy homokos, kissé emelkedő útra invitáltak. Az emelkedő tetején egy teherautó daruzta magára a fát, de nem kellett odáig elmennem, jobbra vittek a jelek. No ez gyanús, én tök egyenes útra emlékszem, ránéztem a GPS-re, a francba, a "régi P" nevezetű úton vagyok. Nézem a jelet: hát ez istók zicsi nem régi, szerintem nincs egy éves. Létezik hogy valaki felújította a hajdani kopott P jeleket? Gondolom az új nyomvonal felfestői anno nem szürkíthettek.. Innen még egy P jelet láttam, aztán elvesztettem a fonalat. Egy telepített fenyvesbe kerültem, aminek elején volt egy jól járt ösvény, kíváncsi voltam mi fog ebből kisülni úgyhogy a GPS-t nem is néztem csak mentem, de több jel nem lett, az ösvény beleveszett holmi erdőtisztogatás miatt kivágott és elfektetett bokrokba, azon kellett magam átküzdeni magas térdemeléssel, tapadós nedves esőcuccban, zuhogó esőben. Szerettem! Egyedüli pozitívum hogy találtam egy csomó frissen mosott erdei szamócát :-)

Miután elértem a GPS szerinti KDP nyomvonalat (jelzés nem volt) azon balra fordulva hamar a Z és P elágazásához értem ahol egyértelműen kiderült hogy a GPS-nek volt igaza (már megint): amin én jöttem az tényleg a régi P. De akkor miért frissebbek a jelek mint ezen az újabb P-n? Ezen elég nehezen tudtam továbblépni :-)

Felcaplattam a Bejáró-barlanghoz hiszen az osztrák vasúti mozgalom (ÖBB) érintőpontja, nekem felérve mellé, kissé távolabbról is szép volt a barlang, de muszáj volt a full saras meredek részen közelebb vergődnöm a kód miatt. Ami meg is lett, a visszaút nehézségeit meg elnapoltam és leültem egy kis száraz üregbe pihenni meg enni. Jó kis hely volt, bár nem tudtam hátradőlni mert szúrtak a kövek, nem tudtam csak görnyedten ülni mert különben bevertem a fejem, a kezem meg a lábam kilógott az esőbe, de legalább a fejemre nem esett az eső. Nem, oda a szikla repedéseiből csöpögött :-) Előttem pedig jó sejtelmessé vált az erdő, ködpászmák úsztak, aztán jobban kitisztult, aztán megint köd, aztán mintha alábbhagyott volna, és már csak a szél rázta volna a levelekről a vizet? De nem, esik ez.

 

Miután ilyen jól kipihentem magam, némi kerülő árán visszatértem az ösvényre amin leereszkedtem  a KDP-re és nekiindultam a Hálóvető-ároknak, amelynek vadregényes oldalvölgyei egyből belopták magukat a szívembe! Nem úgy a jelzések. Nem volt sok, de az is irtó hülye helyen (már bocsánat)

Ha volt egy útvilla, véletlenül sem volt ott jel, nem, csak 150 méterrel később. Lehet hogy én vagyok elkényeztetve, vigyen magával a túrázó térképet aztán nézze azt, főleg hogy az igazolófüzetben is van térkép, de ekkora esőben az kicsit nehézkes. Meghát, ha már festünk, fessünk már jól.. Na mindegy.
Mire a Noszlopy-kunyhó alá értem az eső hálistennek kezdett alábbhagyni, úgyhogy nyithattam a nadrágomon meg a kabátomon némileg a jobb szellőzés végett, aztán elkezdtem kapaszkodni.

Piros rom jelek elcsábítottak ókori sáncokhoz, de a kitérő után haladtam tovább Kőris-hegyre, egy vadetető után azt hittem rosszul látok, szuperjó jelzések kezdtek jönni! Nem csak sűrűbbek voltak az eddiginél, de az elágazásoknál még felirat is volt, hogy pl Bécsi-árok, Levél-kúti-árok.
Kőris-hegyen akkora köd volt, hogy a fehér golflabdát sem láttam, ezért előbb kilátózás helyett lementem az Ördög-likhoz. Nagyon szép az ösvény, térdig ér a vadvirág. Pontosabban, térdig ér a nedves vadvirág :-) Geoláda kitúrása után vissza a hegyre és fel a kilátóba, sokat tisztult, de jobbára csak sejteni lehetett a dolgokat. Remélem majd OKT idején jobb lesz a helyzet!
Az aszfaltról letérve három meglepetés ért: emberekkel találkoztam, mintha próbálkozna a Napocska, és hogy a KDP-t a széles dózerút helyett ráterelték a Boroszlán-tanösvény ösvényére.

Fél ötre értem az Odvas-kői barlanghoz (ÖBB kódot alig leltem meg), Cser-börcön találtam egy általam ismeretlen mozgalmi kódot, aztán elindultam Bakonybélre a szállásomhoz. Persze nem a legrövidebb úton, az túl egyszerű lett volna, mindenféle iránymenettel felmásztam a Vár-hegyre, aztán a Tönkölös-hegy Likas-kő útvonalon (utóbbiak a Bakonyerdő ismerője érintőpontjai) ereszkedtem le.

 

19:52-re értem a Vadszőlő étteremhez, a kint lógó étlap szerint konyha nyolcig. Tyűha! Már csak készételek közül választhattam (ez is volt a célom mert a szállásadómnak kicsit korábbi érkezést prognosztizáltam), kapartak nekem egy utolsó adag bolognait, leöblítettem némi Sopronival, aztán bélyegzés után megkerestem a szállásomat. Útközben 3 kocsma mellett is elhaladtam, estére be akartam tárazni 2 páncélos sört de minden kocsma be volt zárva! Hát ilyet!

Szerencsére a szállásadó megszánt, és vehettem egy Amstelt (felár nélkül!) a saját készletéből.

Táv 30 km, szint 1150m