Nolanus Creative Commons License 2011.06.13 0 0 7921

'Talányos geográfia'

 

A Rhipai a szkítáktól a görögökön át szép karriert futott be, neve még a középkorban is az áthatolhatatlan és írtozatos fagy szinonímája. Az antik írók nyomán következetesen kelet-nyugati irányban ábrázolták, nagyjából a mai Ural hegység helyén, ezért szokás azzal azonosítani. Valójában ezzel is az lehetett a helyzet, mint a Meruval vagy a Harával és az Alborzzal, vagyis egy-egy már a hagyomány ősi rétegeibe tartozó mitikus hegy megtestesülése. A furcsaság az, hogy elnyúlását épp ellentétesnek hitték, mint az Urálét, tehát pontos értesüléseik nyilván nem lehettek; mivel a szkíthák országáról azt gondolták, hogy északról-délre lejt a Fekete-tengerig, és folyói is oda ürülnek, ezért logikusnak látszott egy északi, horizontális fekvésű hegylánc feltételezése. Ezért is érdekes az az északi útvonal, amit Schenouda az Argo útja kapcsán bemutatott, mivel olyan 'pontosabb' és régebbi forrásokra utal, amelyek még nem(annyira) 'elmitizált' földrajzi elemeket tartalmazhattak (persze az kérdés valóban, hogy milyen időszakra vonatkozhatnak).

Amikor a középkor vége felé kezdtek pontosabb adatokkal rendelkezni, a mitikus területek határa is egyre messzebb húzódott, de továbbra is tartotta magát egy poláris, északi hegy képzete, immár az Urálon túl.

 

Az északi hegy poláris hegy újabban természetesen összekapcsolódik a magnetikus északi pólussal, ezért sokszor ez a hegy 'Mágneses hegy'(a - talán többértelmű - 'Magnesia hegye' az alkímiában), az első képen ez látható, szigetként('Insula magnetus').
A leghíresebb talán azonban Mercator talányos térképe. Mai fejjel azt hihetnéné az ember, hogy valamiféle Antarktisz ábrázolásról van szó, pedig éppen ellenkezőleg, Mercator itt a (mitikus) északi sarkvidéket ábrázolja. A szerkezet - ismerős. Középen a mágneses poláris hegy, a magas 'Rupes nigra'. Érdemes idézni, mit ír Mercator a barátjának, John Dee-nek (!):

"A négy ország közepén egy Örvény van, ebbe ürülnek az Északot négy részre osztó Tengerek. Aztán a víz körben áramlik és aláhullik a Földbe, mintha csak egy szűrő tölcséren keresztül öntenék le. Ez négy fok széles a Pólus mindkét oldalán, vagyis nyolc fok összesen. Közvetlenül a Pólus alatt azonban egy csupasz Szikla áll a Tenger közepén. Kerülete majd 33 francia mérföld, és csak Mágneskőből áll. Ez olyna magas, mint a felhők  ... Mindezt szóról-szóra e szerzőtől[Jacobus Cnoyen] másoltam évekkel ezelőtt."

 

Az idézett mű a Inventio Fortunata, egy elveszett könyv, amit tulajdonképpen Mercator leírásából ismerünk. (Nem vagyok nagy térkép szakértő, remélem más ki tudja ezt újabb részletekkel egészíteni)
A leírás azonban, mint láthatjuk, nagy hasonlóságokat mutat az ősi poláris hegy jellemzőivel.

Van azonban egy további érdekesség Mercatornál, az Európához közelebb eső részben ezt olvassuk "Pygmei hic habitant...". Megkönnyebbülés, márt azt hittem, hogy újabban teljesen törpék nélkül maradunk. De hogy kerülnek ezek ide? Talán Schenouda fiókjában lapul erről valami...

A görögök pigmeusait, úgy tűnik, a legkülönbözőbb helyekre helyezték, Indiába, Etiópiába, vagy épp az Északi-sarkra, szóval, úgy tűnik, bármiféle mitikus és elérhetetlen helyre, de lehetett-e ennek valamiféle valóságos alapja? Indiát pl. emlegetik a filozófikus heggyel kapcsolatban is:

A Lambspring Könyve most már ismerős hegyünk ábrázolásánál ugyanis azt mondja, hogy itt India hegye fekszik (a filozófikus alkímiai munka 'edényében'). Vajon a szerző bírt valamiféle értesüléssel a Merut illetően, vagy csupán 'egzoticizálni' szándékozott?

 

----

 

Dante és a Purgatórium hegye

 

Az Isteni Színjáték Odüsszeusz Utolsó Utazása címmel tartalmaz egy furcsa kis történetet, ami vissza-vissza térve kísért minket (Borges sem tudott szabadulni tőle). A történet veleje, hogy amikor Dante a csalók pokláig elér, ott találják Odüsszeuszt és Diomédészt, akik a trójai faló csalárdsága miatt senyvednek. Megtudjuk, hogy Odüsszeuszt öreg korára se hagyta nyugodni a vére, és egy utolsó expedícióra hívja embereit, fel is kerekednek:

"A két hispán part közt eveztem én el;
    láttam Marokkót és Sardiniát,
    a tenger többi fürdő szigetével.
S vén, lassu volt már a kis társaság,
    s a szoroshoz értünk, mely arra fekszik,
    hol Herkules emelte oszlopát,
Hogy onnan már ne menjen senki messzibb,
    s jobbkézről lassan elmarad Sevilla,
    balkézről Septa tünedezni tetszik.
    ...

A far keletre és az evezőket
    bolond repűlés szárnyaivá tettük,
    s vitorláink mind balfelé verődtek.
Új ég, új csillag ragyogott felettünk,
    ha jött az éj; a mi egünk lebújva
    a tenger alá, már egészen eltűnt.
Ötször csempült meg, ötször telt meg újra,
    új világgal a holdvilágnak alja,
    mióta beléptünk a vészes útra,
mikor im egy hegy tünt előnkbe, barna
    a messzeségtől, s oly magasra nyúlott,
    milyet sem élve nem láttam, se halva.
Örültünk, de örömünk gyászba múlott,
    mert az új földről felhő jött, s viharja
    kicsiny deszkánk gyenge orrára hullott,
s háromszor azt a vízben megcsavarta,
    negyedszer a farát magasba vonta,
    orrát mélybe - Valaki így akarta -
s fejünk fölött a vizet összenyomta."

Áthaladnák Herkules Oszlopain, tehát kijutnak az Atlanti-óceánra (talán nem először! :-). Onnan, mint Dante írja, a szél a vitorlát bal felé dagasztotta, tehát dél felé mennek, annak rendje s módja szerint megpillantják a déli új csillagokat... Ilyet ugye még nem láttunk, eddig már mindenfele jártunk, de délre éppen nem. És íme, Odüsszeusz itt pillantja meg az elérhetetlen és félelmetes magas hegyet. A hegy természetesen tiltott hely, így hát Odüsszeusz és legénysége - Isten akaratából - a tengerfenéken végzi.
Danténak azonban sikerül az, ami az istentelen pogány Odüsszeusznak nem, eléri ezt a hegyet, igaz 'kissé' más irányból, de fellép a Purgatóriumra. Természetesen, Danténak lehetett didaktikus célja a történettel; annak ismeretében azonban, amit Odüsszeuszról megtudtunk, talán nem teljesen légbőlkapott a gyanú, hogy Dante esetleg tudott 'valamiről', amit titkon közölni akart velünk? Ezt erősíti, hogy a dantei purgatórium hegye valójában, eléggé felismerhető módon, az ősi poláris hegy 'keresztenyizált', sajátos dantei verziója.


Az első képen az Isteni Színjáték világképe ('felfordítva'). Látható, hogy a klasszikus világtengely köré szerveződik. A kiindulópont, a keresztény szent hegy Jeruzsálemben. Innen 'nyílik' a föld alá a fordított piramis metszetű Pokol, aminek legmélyéről, Lucifer sírjától kissé fura módon jutunk el a tengely déli pólusáig: a Purgatórium hegyéig (ami Jeruzsálem 'tükörképe'). Agnolo Bronzino képén Dante a hegyére tekint, melynek gyökere a pokol, csúcsa pedig menny felé tekint, és a szokásos piramis formát hozza. A Purgatórium természetesen megtestesíti a 'nehéz átjutás' témáját, csúcsán pedig földi paradicsom helyezkedik el - vagyis az északi 'boldogok országa' vagy 'boldogok szigete' keresztény változata. Hagyományosan ezt úgy képzelik el, mint ahonnan négy nagy folyó ered - pontosan ezt látjuk Mercator térképén is, illetve az indiai és az iráni poláris hegy a föld folyóinak forrásaként szolgál. (Mintha mercator forrása viszont nem a keresztény, hanem korábbi anyagból dolgozott volna).
Szép feladat lenne végigvenni Dante asztronómiai utalásait, vagy végigkísérni a 29-32. ének furcsa látomásait a Griffről, az égi nimfákról s a Kéjnőről...

Előzmény: Nolanus (7916)